Ország-világ

2021.12.06. 17:32

Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)

A koronavírus-járvány jelentette kihívások mellett Európában ismét a biztonsági kérdések vannak elsősorban napirenden – jelentette ki Szijjártó Péter.

A migrációs nyomás csökkentésének előfeltétele az észak-afrikai országok együttműködése és stabilitása, ebből a szempontból pedig Marokkó szerepe kulcsfontosságú – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután marokkói kollégáját, Nászer Buritát fogadta.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány jelentette kihívások mellett Európában ismét a biztonsági kérdések vannak elsősorban napirenden.

„Ez nem meglepő, ugyanis a kontinens egyszerre három irányból is nyomás alatt áll, Magyarország déli határán pedig idén már több mint 100 ezer illegális határátlépést sikerült megakadályozni” - hangsúlyozta.

Rámutatott, hogy a déli, Afrikából Európába irányuló áradat a legerősebb, amely „már évek óta fejfájást jelent”. Majd hozzátette, hogy nincs ok derűlátásra, miután a migráció egyetlen gazdasági vagy biztonsági kiváltó oka sem enyhül, sőt a pandémia tovább erősíti az elvándorlási szándékot.

Külön aggodalomra ad okot, hogy Afrika számos országában rendkívül alacsony az oltottsági arány, emiatt ott terjednek leginkább az újabb vírusvariánsok, amelyek behurcolása még súlyosabb helyzetet teremtene Európában - figyelmeztetett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kontinensnek ezért érdeke a déli nyomás mérséklése, ez pedig lehetetlen az észak-afrikai országok stabilitása és együttműködése nélkül. Szerinte Marokkó ebből a szempontból kulcsfontosságú, s az ország stabilitása jó hatással van az egész térségre és erősíti az Európai Unió déli védvonalát a bevándorlás terén.

„Nem túlzás kijelenteni, hogy Európa biztonsága Észak-Afrikában kezdődik, ezért is van nagy jelentősége Marokkó folyamatos támogatásának” - fogalmazott, hozzátéve, hogy Közép-Európa határozott álláspontot képvisel a migrációval szemben, ezért nagyra értékeli az ország szerepét.

A miniszter a járvány kapcsán kitért arra, hogy Marokkó Magyarországhoz hasonlóan elutasítja a politikai-ideológia szempontokat, amikor az emberek életének megmentéséről van szó, így ott is használják, sőt már gyártják is a kínai Sinopharm-vakcinát. Ez gazdasági és egészségügyi szempontból is óriási előnyt jelent számukra – vélekedett.

Végezetül közölte, hogy a jó politikai viszony pozitív kihatással van a gazdasági kapcsolatokra is: a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke idén eddig 34 százalékkal nőtt. Ezután megemlítette, hogy a magyar egyetemek évente 165 ösztöndíjat tartanak fenn marokkói hallgatók számára, és csaknem hatszoros a túljelentkezés. Továbbá elmondta, hogy a felek együttműködési megállapodást kötöttek a nukleáris képzés területén, amelynek keretében marokkói szakembereket fognak oktatni hazánkban.

Nászer Burita hangsúlyozta, hogy a két ország számos ügyben azonos álláspontot képvisel, és az elmúlt években többet fejlődött a kétoldalú kapcsolat, mint korábban évtizedek alatt, így jelentősen bővült a kereskedelmi forgalom is. Kiemelte, hogy a rabati kormány nyitni kíván a kelet- és közép-európai országok irányába, és ennek Magyarország a kiindulópontja lehet.

Kijelentette, hogy Marokkó felelős, megbízható partner, amely migrációs szempontból mára nem származási, hanem tranzitországnak számít. Majd hozzátette, hogy országában az elmúlt tíz évben mintegy 60 ezer, eredetileg Európába tartó bevándorló telepedett le.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Neszer Burita marokkói külügyminisztert 2021. december 6-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában