2021.11.20. 21:12
Magánorvosokat rendeltek be Görögországban állami kórházakba
85 magánorvos kapta meg pénteken a minisztériumi utasítást, hogy vegyen részt a betegek ellátásában a koronavírus-járvány miatt túlterhelt állami kórházakban.
A kormány csütörtökön megjelent rendelete szerint egyelőre egy hónapon át magánorvosoknak is részt kell venniük az állami ellátásban az ország északi részén, ahol a kórházak túlterheltsége különösen súlyos. Az utasításokat a rendőrség kézbesítette, az orvosoknak szombat reggeltől kell munkába állniuk a kijelölt kórházakban – jelentette az állami rádió.
Azok a magánorvosok, akik nem tesznek eleget az utasításnak, akár három év börtönnel is sújthatók
- írta a dpa hírügynökség görög jogi szakértőkre hivatkozva.
A kormány november elején már tett közzé egy felhívást, hogy magánorvosok önkéntesen és ideiglenesen vegyenek részt az állami ellátásban, de akkor csak körülbelül negyvenen jelentkeztek a feladatra. A kórházi orvosok szövetsége szerint az állami egészségügyből még legalább százötven orvos hiányzik az ellátás biztosításához.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg