Fejlesztések

2021.11.29. 08:16

Lázár: Budapest hagyjon levegőt az országnak!

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az elmúlt húsz évben a fejlesztési források kétharmadát Budapest használta fel, és csupán egyharmadát a vidék.

Budapest hagyjon levegőt az országnak – szólította fel a főváros vezetését Lázár János hétfőn, a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train első utasokat szállító szerelvényén.

A Fidesz országgyűlési képviselője a vasútvillamos első útjáról a Karácsony Gergely főpolgármesterrel kitűzött tárgyalására induló Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek azt mondta, az elmúlt húsz évben a fejlesztési források kétharmadát Budapest használta fel, és csupán egyharmadát a vidék.

A politikus úgy fogalmazott,

ami épült Budapesten, az kormányzati forrásból készült el az elmúlt 12 évben.

A budapesti városirányítás semmi másról nem szól, mint hogy ami forrást beszednek az adókból, azt fel is élik – jelentette ki Lázár János. Hozzátette: a működésre, az apparátusra, a hivatalra elmegy az összes bevétel, így nem jut pénz fejlesztésre, ezért a kormánytól követelnek forrást.

„Ők jól élnek, a kormány pedig fejlessze Budapestet”

- jegyezte meg a képviselő.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasárnap közölte, hogy Palkovics László hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében. Azt írták, a miniszter a megbeszélésen kész személyesen bemutatni Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét. A kormányzati oldalról véglegesnek tekinthető szövegváltozatot a felek akár azonnal alá is írhatják majd – tették hozzá.

Az ITM korábbi közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi közösségi közlekedés biztosítása a fővárosi önkormányzat törvényben előírt elsődleges feladata. A központi költségvetés e kötelezettség teljesítését éves szinten 12 milliárd forintos hozzájárulással segíti. A kifizetést az ITM és a Fővárosi Önkormányzat között megkötendő támogatási szerződés alapozza meg.

Borítókép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa (k) nyilatkozik a sajtónak az első tram-train indulása előtt a hódmezővásárhelyi végállomáson 2021. november 29-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában