Ország-világ

2021.11.23. 10:48

A Nobel-békedíjas etióp kormányfő átveszi a hadsereg vezetését

Az országban egy éve pusztító harcok dúlnak, ezért veszi át a hadsereg vezetését keddtől Ahmed Abij etióp miniszterelnök.

Olyan idők járnak, amikor mártíromságra van szükség az ország vezetéséhez – olvasható a kormányfő által a közösségi hálón hétfő este közzétett közleményben.

A tigréi lázadók a főváros, Addisz-Abeba irányába nyomulnak előre,

Abij kormánya november elején szükségállapotot hirdetett ki.

[eadvert]

Az etiópok és szövetségeseik, valamint az ország északi részén fekvő Tigré tartománybeli fegyveresek közötti harcokban

nemzetközi szervezetek becslései szerint tízezrek haltak meg.

Az Egyesült Államok és más országok figyelmeztettek, hogy a kontinens második legnépesebb országában folyó konfliktus megrengetheti az Afrika szarvának nevezett egész régiót.

A 45 éves etióp kormányfő – aki korábban hivatásos katona volt – közleményében azt írta: Találkozzunk a fronton!

Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy országa vereségére törekszik, a közvetítési kísérleteket a nemzetközi közösség beavatkozásának minősítve. Az Afrikai Unió és az Egyesült Államok továbbra is közvetíteni próbál a tűzszünet és a politikai megoldáshoz vezető tárgyalások érdekében.

Egy éve Abij kormánya még rendvédelmi műveletként emlegette a tigréi konfliktust, most viszont már a létért folyó háborúnak minősíti.

Az etióp hadsereg a jelentések szerint meggyengült az elmúlt hónapokban, a tigréi erők pedig megerősödtek. Abij kormánya a katonai szolgálatra alkalmas minden állampolgárt felszólított, hogy vegyen részt a harcokban.

A miniszterelnök hétfőn a kormánypárt, a Jólét Pártjának vezetőségi ülésén elnökölt, Abraham Belaj védelmi miniszter a tanácskozás után közölte, hogy minden biztonsági erő keddtől különleges intézkedéseket hoz, de részleteket nem árult el.

Tavalyelőtt, amikor átvette a Nobel-békedíjat, a miniszterelnök beszédében többször is a háborút emlegette.

– Évekkel ezelőtt poros lövészárkokon át kúsztam el a békéig – mondta például, majd arról beszélt, hogy első kézből volt szemtanúja a frontvonalon a háború rútságának.

Abij a Tigré tartománnyal határos Eritreával megkötött békemegállapodásért kapta a magas nemzetközi kitüntetést. A békeszerződés részleteit a mai napig nem hozták nyilvánosságra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában