2021.10.02. 20:23
Közel a megoldás: az oroszok szerint engedélyezheti a WHO a Szputnyikot
Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerint mindössze némi papírmunka maradt hátra a WHO-nál az engedélyeztetést végző vállalattal.

Fotó: Shutterstock
Sikerült elhárítani az akadályokat a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina Egészségügyi Világszervezet (WHO) általi engedélyeztetése útjából – jelentette ki szombaton Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter Genfben, ahol Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, a WHO főigazgatójával tárgyalt.
„Tudomásul vették a Szputnyik V vakcina népszerűsítésével és regisztrációjával kapcsolatos orosz álláspontot, és mára sikerült teljességgel tisztázni minden kérdést. Mostanra elhárítottunk minden akadályozó tényezőt, így nem látjuk akadályát a további munkának, és ezt megerősítette a főigazgató” – hangsúlyozta Murasko, akit az Interfax orosz hírügynökség idézett.
A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy mindössze némi papírmunka maradt hátra a WHO-nál az engedélyeztetést végző vállalattal.
Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben.
A világ több mint hetven országában engedélyezett Szputnyik V védőoltást jelenleg a WHO mellett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is vizsgálja.
A WHO és az amszterdami székhelyű uniós ügynökség jóváhagyása új piacokat nyithat meg az orosz védőoltás előtt, különösen Európában.
A WHO a Szputnyik V gyártási folyamatát vizsgáló júliusi jelentésében kifogásolta a védőoltás gyártási folyamatának egyik elemét. A gyártó időközben bejelentette, hogy teljes mértékben megoldották a fiolák töltésével kapcsolatos problémát.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg