Ország-világ

2021.10.10. 16:27

Milos Zemant újra kórházba szállították

A betegségre való tekintettel az államfő következő napokra tervezett programját lemondták.

Milos Zeman cseh államfőt vasárnap délben váratlanul újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították – közölte a CTK hírügynökség a kórház szóvivőjére hivatkozva.

Az államfő orvosa, Miroslav Zavoral vasárnap délután sajtótájékoztatón közölte, hogy az államfőt az ő javaslatára szállították kórházba. Zavoral, aki a katonai kórház igazgatója is, leszögezte: az orvosok pontosan tudják, mi a baja az államfőnek, és azt megfelelő módon kezelik.

Ugyanakkor jelezte, nem mondhatja el, hogy Milos Zeman milyen betegségben szenved, mert nem kapott erre felhatalmazást az államfőtől.

Milos Zeman délelőtt találkozott Andrej Babis miniszterelnökkel, akinek eddig kormányzó mozgalma a hét végén elveszítette a képviselőházi választást. Babis röviddel a mentőkocsi Lányba érkezése előtt elhagyta az elnöki rezidenciát, de újságíróknak nem nyilatkozott.

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő pénteken jelentette be, hogy Zeman már két hete betegállományban van, de ez nem akadályozza államfői feladatainak ellátásában. A betegségre való tekintettel Zeman következő napokra tervezett programját lemondták.

Szeptember második felében a 76 éves politikus, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, nyolc éjszakát töltött a prágai Központi Katonai Kórházban, ami eddigi elnöksége alatt a kórházban eltöltött leghosszabb idő.

Zeman orvosa javaslatára úgy döntött, hogy ezúttal nem Prágában, hanem az államfők vidéki székhelyén, a Lány kastélyban adja le szavazatát.

A cseh sajtóban az utóbbi napokban számos találgatás látott napvilágot Milos Zeman egészségi állapotával kapcsolatban. Az elnöki hivatal mindezeket alaptalan spekulációknak minősítette és nem kommentálta.

Az államfőnek komoly szerepe van a választások után felálló új kormányról folytatott tárgyalásokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!