Járvány

2021.09.16. 10:12

Rusvai: az oltatlan 60 év felettiek kevés jóra számíthatnak

Bármelyik vakcina jobb, mint az oltatlanság, ez egyértelmű a statisztikákból – jelentette ki Rusvai Miklós virológus csütörtökön.

Fotós: Komka Péter

Fotós: Komka Péter

Hozzátette: a 60 év felettiekből 400 ezren egyáltalán nincsenek beoltva, ezek az emberek „kevés jóra számíthatnak”, mivel

a delta variáns sokkal fertőzőképesebb elődeinél és mindenkit elér majd, oltottakat és oltatlanokat egyaránt.

Rusvai Miklós az M1 műsorában hangsúlyozta: nagyon hasznos lenne, ha az oltás támogatottságát egy olyan statisztikával lehetne növelni, amelyből megtudható, hogy a koronavírus miatt kórházba kerülők és elhunytak hány százaléka volt beoltva. Véleménye szerint – a külföldi adatokkal összhangban – az intenzíven fekvők és az elhunytak között nagy az oltatlanok aránya.

Kitért arra is, hogy a mostani fertőzési görbe nagyjából követi a második hullám tavaly szeptemberi mintázatát.

A jövő héten csapadékos időszak kezdődik, ami nagy valószínűséggel a koronavírus és a nátha gyorsabb terjedését is magával hozza majd

– vélekedett a virológus.

Borítókép: Beoltanak egy nőt a német–amerikai fejlesztésű Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty vakcina harmadik, emlékeztető adagjával az egri Markhot Ferenc Kórház oltópontján, 2021. szeptember 14-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!