Járvány

2021.08.08. 22:49

Egymillió embert akarnak beoltani vasárnap Tunéziában

Tunéziában naponta kétezer-háromezer új fertőzöttet azonosítanak, a járvány kezdete óta 21 ezer ember halt meg Covid-19-ben és a szövődményeiben.

Oltási maraton kezdődött vasárnap Tunéziában, az észak-afrikai országban egymillió embernek akarják beadni a koronavírus elleni oltás első adagját.

Több ezer ember várakozott kora reggel óta az oltóközpontok előtt, amelyeket több száz intézményben, köztük iskolákban alakítottak ki.

Kaisz Szaíd államfő egyik tanácsadója szerint AstraZeneca oltást kapnak a 40 év felettiek, akiket bevontak az oltási kampányba. Arab és nyugati országoktól mintegy hatmillió adag oltóanyaghoz jutott a közelmúltban Tunézia, ahol eddig a 11,5 milliós lakosságnak csupán nyolc százaléka kapta meg az oltás mindkét adagját, miközben a koronavírus Nagy-Britanniában tavaly felbukkant alfa és az Indiában megjelent delta variánsa egyre több embert fertőz meg.

Helyi idő szerint vasárnap 13 óráig mintegy 302 ezer embert oltottak be.

Tunéziában naponta kétezer-háromezer új fertőzöttet azonosítanak, a járvány kezdete óta 21 ezer ember halt meg Covid-19-ben és a szövődményeiben.

Az észak-afrikai országot hónapok óta politikai válság sújtja. Kaisz Szaíd tunéziai elnök július végén menesztette a védelmi és az igazságügyi minisztert, nem sokkal azután, hogy leváltotta Hisám Masísi miniszterelnököt és felfüggesztette harminc napra a parlament működését a „társadalmi béke helyreállítása, az állam és a társadalom megvédése érdekében”.

Eközben országszerte több tüntetést tartottak, és követelték a kormány lemondását a koronavírus-járvány nyomán kialakult egészségügyi válság rossz kezelése, valamint a romló életkörülmények miatt.

Egy két és fél héttel ezelőtti oltási kampányban, amikor felszólítottak valamennyi felnőtt lakost, hogy jelenjen meg az oltóközpontokban, a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia a nagy tömegek miatt. Akkor nem volt elegendő oltóanyag a tömeges vakcináláshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!