Ország-világ

2021.07.12. 14:58

Súgógépről adta elő beszédét Karácsony

Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt és budapesti főpolgármester a miskolci kampányolása során súgógép segítségével olvasott fel egy rövid – magyar nyelvű – szöveget, de az előadás még így sem sikerült hibátlanra.

A miniszterelnöki ábrándokat dédelgető Karácsony Gergelyről az már kiderült, hogy a „speciális nyelvtudása” nem elegendő ahhoz, hogy angolul tartson sajtótájékoztatókat vagy bonyolítson le politikai tárgyalásokat, de akik emiatt kritizálják Szabó Tímea harcostársát, azok túl magasra teszik a lécet. Karácsony miskolci látogatása során ugyanis kiderült, hogy a miniszterelnök-jelölt jelöltnek a magyar nyelvű előadással is akadnak gondjai. A Pesti Srácok (PS) a miskolci portál minap.hu nyomán azt írja: az ellenzék által vezetett miskolci önkormányzat lapjában megjelenő képgaléria tanúsága szerint egy méretes képernyővel felszerelt súgógép segítette Karácsonyt abban, hogy előadja a többek között Orbán Viktortól plagizált programmondatokat.

Fotó: minap.hu

A Fidesz észak-magyarországi szóvivője felháborítónak tartja, hogy forrásmegjelölés nélkül építette be vidéki haknijába Budapest főpolgármestere a magyar kormányfő gondolatait.

Senkit sem hagyunk az út szélén

– idézte Miskolcon forrásmegjelölés nélkül a miniszterelnök szavait a súgógép képernyőjét pásztázó Karácsony.

„Nincs jogosítványa, nincs nyelvvizsgája, nincs PhD-je, nem rendelkezik a politikai vezetéshez szükséges legalapvetőbb kompetenciákkal sem és sajnos azt kell mondjuk, hogy még betyárbecsülete sincs a főpolgármesternek, aki szemrebbenés nélkül felolvasta a súgógépről a magyar miniszterelnök szavait, ám forrásmegjelölés helyett lapított, úgy tett, mintha saját gondolatait adná elő”

– ecsetelte a Karácsony Gergelyt plágiummal vádoló fideszes szóvivő.

Hollósy András a PS érdeklődésére, hogy a baloldali előválasztást csúcsra járató parádé során ízléstelen kampányelemekkel verik szét a miskolciak nyugalmát. Felidézte, hogy nemrég hajnalok hajnalán arra riadt fel több miskolci család, hogy csörög a telefon és a vonal másik végén egy automata játszotta le számukra Karácsony üzeneteit.

„A jól neveltség legalapvetőbb jeleit sem mutatja a Karácsony kampányát segítő stáb, hiszen számos panasz érkezett hozzánk azzal kapcsolatban, hogy emberhez méltatlan időpontokban ugrasztották ki az ágyból telefonhívásaikkal a helyieket” – magyarázta Hollósy András.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!