2021.07.07. 15:46
Romániában ötven körül stabilizálódott a napi esetszám
Romániában nem lassul már a koronavírus-fertőzések terjedése, a napi esetszám ötven körül stabilizálódott, szerdán pedig növekedni kezdett az újonnan diagnosztizált fertőzések kéthetes mozgóátlaga.
A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdai jelentése szerint az utolsó 24 órában hatvannal emelkedett a beazonosított fertőzések száma: ez 20 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A napi fertőzésszám kedden is magasabb volt az átlagnál, ami azt jelzi, hogy véget ért a járvány lassulása, a vírus terjedési üteme – egyelőre alacsony szinten – stabilizálódott.
A járvány statisztikai adatait feldolgozó portálok számításai szerint a reprodukciós ráta szombaton haladta meg ismét az egyet, tehát vélhetően ettől kezdődően kezdett ismét gyorsulni a – harmadik hullám áprilisi tetőzése óta visszaszorulóban lévő – járvány terjedési üteme. A reprodukciós ráta azt jelzi, hogy egy fertőzött hány másik embert fertőz meg, és tartósan 1 alá kell szorítani ahhoz, hogy a járvány véget érjen.
A GCS napi jelentéseibe még mindig gyakran a megbetegedéseknél több haláleset kerül: szerdán például 77 áldozatot vezettek be a kimutatásba, de közülük valójában csak ketten vesztették életüket az utóbbi 24 órában, 75 pedig korábbi (többnyire tavalyi) haláleset, amelyet utólag írtak a koronavírus-fertőzés számlájára.
Eddig csaknem 3500 korábbi halálesettel igazították ki a hivatalos statisztikát, így Romániában meghaladta a 34 ezret a járvány áldozatainak száma.
Vélhetően a Covid-halálesetek számának kiigazításával függ össze az is, hogy a hivatalos jelentések szerint csaknem két hete egyetlen fertőzött sem gyógyult meg Romániában. A gyógyultak száma június 25-e óta 1 045 351-en áll, holott ebben az időszakban a kórházi kezelésre szorulók száma 590-ről 376-ra, az intenzív terápián ápoltaké pedig 120-ról 56-ra csökkent.
Romániában nemcsak a kórházi zárójelentés alapján nyilvánítják gyógyultnak a fertőzötteket, hanem két hét után automatikusan kivezetik a statisztikából azokat a nyilvántartásba vett fertőzötteket is, akik nem kerülnek kórházba.
Ha a GCS nem fagyasztotta volna be a gyógyultak statisztikáját, a sok korábbi haláleset negatív tartományba sodorta volna az aktív fertőzöttek számát. Erről ugyan nem közölnek hivatalos adatokat, de a nyilvántartásba vett fertőzöttek, a gyógyultak és az áldozatok számából arra lehet következtetni, hogy Romániában alig 1641 aktív fertőzött maradt. Ezzel szemben a GCS szerdai jelentése szerint jelenleg 1820 fertőzött van otthoni, 684 pedig hatósági elszigetelésben (ez utóbbiba a kórházban lévőket is beleértik).
Az eltérésekre az lehet a magyarázat, hogy anélkül egészítették ki csaknem 3500 halálesettel a Covid-19-nek tulajdonított veszteséglistát, hogy a nyilvántartásba vett fertőzöttek számát kijavították volna.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
