Ország-világ

2021.07.10. 14:52

Novák Katalin: a magyar kormány a családokért dolgozik

A következő évben az emberek munkájának köszönhetően a költségvetésben háromszor akkora támogatási összeg szerepel a családok számára, mint 2010-ben – hívta fel a figyelmet miniszter.

Forrás: Facebook

Fotó: Novák Katalin

A magyar kormány 2010 óta tettekkel is azt bizonyítja, hogy a családokért dolgozik, támogatja, segíti őket

– jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Keszthelyen, a X. Európai Nagycsaládos Konferencián tartott előadásában.

Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a European Large Families Confederation szervezésében – „A fenntarthatóság bölcsője a család” mottóval – rendezett konferencián kifejtette: a fenntartható családpolitika egyik fontos alappillére a politikai szándék: legyenek olyan vezetői az országnak, a közösségnek, akik fontosnak tartják, hogy a családok erősek maradhassanak, megerősödhessenek.

A magyar kormány 2010-ben azt határozta el, hogy munkaalapra helyezi a családtámogatásokat, ezért van most lehetőség arra, hogy megemelje a családok támogatására fordítható összeget.

A következő évben az emberek munkájának köszönhetően a költségvetésben háromszor akkora támogatási összeg szerepel a családok számára, mint 2010-ben – hívta fel a figyelmet Novák Katalin. Hozzátette: ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot, a kormány jövőre visszaadja a befizetett személyi jövedelemadó jelentős részét a gyermekeket nevelő családoknak. Ezzel is szeretnék elismerni, hogy a munkának becsülete van – jegyezte meg.

Novák Katalin kiemelte, hogy a fenntartható családpolitikához támogatókra, valódi közösségekre is szükség van. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizede következetesen dolgozik a magyar családokért, valódi közösségeket, értékeket képvisel.

„A család a szeretet bölcsője, a család a szeretet fenntartásának záloga”, a célunk pedig a szeretet fenntartása

– fogalmazott Novák Katalin. A magyar nemzet fenntartása, a magyar kultúra megőrzése, az értékek továbbadása generációról generációra, a magyar emberek közösségének a megerősítése, fenntartása olyan cél, amiért könnyebben tudunk lelkesedni – hangoztatta.

Az európai nagycsaládos konferencián tizenegy országból csaknem hétszázan vettek részt, a háromnapos programsorozat legfiatalabb vendége mindössze nyolc hetes. A szakmai események mellett családi programok színesítették a rendezvényt, a gyermekek számára játékos és kézműves foglalkozásokat szerveztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!