Ország-világ

2021.07.14. 19:28

Izraeli Spike rakéták kerülnek a magyar páncélosokra

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos jelenlétében Cví Marmor, a Rafael Advanced Defense System Ltd. alelnöke is aláírta a cégcsoport Spike irányított páncéltörő rakétáinak magyarországi beszerzéséről szóló megállapodást, valamint az elmúlt napokban katonai fejlesztésekről tárgyalt az Elbit és az Israel Aerospace Industries (IAI) védelmi ipari vállalatokkal Izraelben.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Lynx-harcjármûgyár ünnepélyes alapkőletételén Zalaegerszegen

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Az első Spike LR2 változatú rakéták a honvédség számára épülő Lynx gyalogsági harcjárművek fegyverrendszerének közeljövőben sorra kerülő integrációs tesztjeit szolgálják – írja a Magyar Nemzet a Védelmi Beszerzési Ügynökség tájékoztatása nyomán.

A Spike elnevezésű páncéltörő rakéta magas röppályát követve felülről támadja célpontját, ahol azok a legsebezhetőbbek. Egyúttal alkalmas megerősített fedezékek, valamint minden olyan célpont megsemmisítésére, amely precíziós pusztítóerőt kíván.

A Spike LR2 a világszerte mintegy harminc haderőben, több tízezer példányban rendszeresített rakétacsalád nagy hatótávolságú, 5,5 kilométer hatásos lőtávolsággal rendelkező tagja.

A legkorszerűbb, hűtést nem igénylő, éjszaka is használható elektrooptikai önrávezető fejjel szerelték fel. Ez az üvegszálas kábelen keresztül történő, zavarásmentes kommunikációnak köszönhetően lehetővé teszi, hogy a kezelőszemélyzet az indítást követően, a kirepülés teljes időtartama alatt módosíthasson a célkijelölésen, nagymértékben csökkentve az esetleges járulékos károkozás veszélyét.

Shaul Mofaz (balra) korábbi izraeli védelmi miniszter Spike rakétát mutat be Lengyelországban
Fotó: Janek Skarzynski / AFP

A Spike LR2 indítható harcjárművekről, ugyanakkor gyalogosan hordozható indítóberendezésből is. A rakétacsalád rövid hatótávolságú változata (SR) vállról, megnövelt hatótávolságú változata (ER2) speciális hordozójárműről illetve helikopterről indítható. A látóhatáron túli hatótávolságú (NLOS) verzió akár 25 kilométerre lévő célokat is megsemmisíthet.

Izraeli látogatásán Maróth Gáspár az IAI szervezésében élőben, műveleti körülmények között is megtekintették a Magyarország számára korábban beszerzett, a Vaskupola légvédelmi rendszerhez tartozó radarokat is.

– A Vaskupola radarrendszere, amely már három másik NATO-tagországban is beszerzésre került, a világ egyik legfejlettebb légvédelmi és tűzvezetésre is egyaránt alkalmas eszköze – emlékeztetett a kormánybiztos.

– Sajnos ezeket a képességeket néhány héttel ezelőtt élőben lehetett látni. Azért is jöttünk, hogy az izraeli kollégák megmutassák ennek a legutóbbi, a Gázai övezetet uraló Hamász elleni hadműveletnek a tanulságait is. Kimentünk a terepre, és láthattuk műveleti körülmények között a rendszer működését, illetve megosztották velünk az elmúlt hónapok tapasztalatait is – ismertette a látogatás eseményeit.

– Ha csak az elmúlt hónapokat nézzük, a világ olyan sebességgel változik, hogy ma felelőtlen döntés lenne saját országunkkal, honfitársainkkal szemben, ha nem gondoskodnánk a korszerű hadseregről. Senki sem mondhatja többé, hogy nem kell minden eshetőségre készen állni – hangsúlyozta a fegyvervásárlás fontosságát, hozzátéve: védelmi eszközről beszélünk.

– Ez egy olyan kritikus eleme a védelmi eszközrendszernek, amely nélkül nincs védelem. Kötelezettség volt, hogy ezt megvegyük Magyarország számára – emelte ki Maróth Gáspár.

A magyar delegáció izraeli útján megtekintette az IAI dróngyártását is, illetve tárgyalt űripari fejlesztésekről.

– Reményeink szerint a magyar befektetők izraeli cégekkel közösen fognak belépni az űriparba a következő hónapokban. Ennek a legkorszerűbb fejlesztési bázisát láthattuk itt – közölte a kormánybiztos.

Maróth Gáspár példamutatónak nevezte az izraeli hadiipar fejlesztési stratégiáját.

– Azonos alapról indulunk, hiszen itt is a nemzeti szuverenitás volt a legfőbb vezérelv, amikor Izrael 1948 után eldöntötte, hogy saját hadiipart hoz létre. Nagyon erőteljes nemzeti öntudatot is látok, büszkévé teszi őket, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. Sokat tanultunk az itteni tapasztalatokból, és hálásak vagyunk érte, hogy megosztották ezeket velünk. Izrael rendkívül nyitott a közös fejlesztések iránt – fogalmazott a kormánybiztos.

Borítókép: Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Lynx-harcjármûgyár ünnepélyes alapkőletételén Zalaegerszegen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!