Havanna

2021.07.15. 13:19

Először beszélt a kormány hibáiról a tüntetések kezdete óta a kubai elnök

A kormány által elkövetett hibák is szerepet játszhattak a Kubában kitört tüntetésekben – ismerte el szerda esti beszédében az ország elnöke, Miguel Díaz-Canel, aki a múlt hétvégén kitört tüntetéssorozattal kapcsolatban először beszélt Havanna felelősségéről.

„Le kell vonnunk a tanulságot a történtekből, górcső alá kell vennünk a problémáinkat annak érdekében, hogy legyőzzük őket, és elkerüljük azt, hogy megismétlődjenek” – szögezte le Díaz-Canel, aki egyúttal arra szólította fel a kubaiakat, ne engedjék, hogy a demonstrációk erőszakba fulladjanak.

Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az elnök korábban még arra kérte híveit, vonuljanak az utcára, és szálljanak szembe a tiltakozókkal.

A tüntetések ezt követően torkolltak összecsapásokba, a havannai biztonsági erők pedig a 14ymedio helyi hírportál szerint több mint ötezer embert tartóztattak már le. Sajtóhírek szerint egy tüntető életét vesztette hétfőn Havannában, azt azonban nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között.

A szerdai napon már nem jelentettek incidenseket.

Korábbi televíziós beszédében Díaz-Canel az Egyesült Államokat és a Kubát sújtó gazdasági szankciókat tette felelőssé a zavargásokért.

A tüntetések a múlt hétvégén kezdődtek, és a hét elején is több ezren tértek vissza az utcákra, hogy tiltakozzanak a nehéz gazdasági helyzet és általánosságban véve is a „diktatórikus” vezetés, illetve a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen. Míg egyesek az oltási kampány felgyorsítását sürgetik, mások politikai változásokat akarnak az immár több mint hat évtizede kommunista irányítás alatt lévő országban.

A tüntetők azt is szeretnék elérni, hogy eltöröljék a beviteli korlátozásokat azokra az alapvető cikkekre, amelyekből súlyos hiány alakult ki az országban. A kormány szerdán bejelentette, ideiglenesen feloldja az utazók által bevihető élelmiszerek és gyógyszerek mennyiségére vonatkozó korlátozásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!