Ország-világ

2021.06.06. 23:55

Karácsony tovább fokozná az általa kirobbantott diplomáciai botrányt

Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Jakab Péter feltűnően távol tartotta magát a Fudan Egyetem elleni tüntetéstől.

– Felkérem az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, tegyük együtt világossá, írjuk meg közösen hivatalos levélben Kína elnökének, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, valamint a kínai miniszterelnöknek:

2022-ben a kormányváltás után, bármelyikünk is vezeti az új kormányt, nem épül meg a kínai kommunista egyetem Budapesten

– jelentette ki Karácsony Gergely közösségi oldalán. A főpolgármester hozzátette: hétfőn elkezdi az egyeztetést Dobrev Klárával, Jakab Péterrel, Fekete-Győr Andrással, Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel a közös kiállásról – írja a Magyar Nemzet.

Érdekes Karácsony felvetése, ugyanis ezáltal az összes baloldali kormányfőjelöltet belesodornák a Kínával való diplomáciai konfliktusba. Ezzel szemben minden jel arra mutat, hogy a Fudan-ügy miatt kialakult diplomáciai balhét Karácsonnyal vitetnék el Gyurcsányék.

Ezt erősíti, hogy a szombat délutáni Fudan Egyetem elleni tüntetésen feltűnően nem jelentek meg a DK vezetői, csak a tömeg duzzasztására vezényelték ki az aktivistáikat.

Gyurcsány Ferenc pártelnök a tüntetés előtti órákban a szombati ebédjét posztolta a Facebookra, Dobrev Klára Egerben kampányolt, sőt Jakab Péter, a Jobbik elnöke is hallgatásba burkolózott a közösségi oldalán.

Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfők a magyar gazdaság felpörgetése érdekében Kína kegyeit kereste, együttműködést ajánlottak még az oktatás területén is. A szocialisták regnálásuk alatt több ízben leszögezték: „Kína ma fontos, de egyre fontosabb lesz az elkövetkező évtizedekben. Az egész világ itt tolong.”

Korábban arról is beszámolt a Magyar Nemzet, hogy Kína-ellenesnek nevezte a budapesti főpolgármestert a pekingi állami média egyik portálja egy vezércikkben. A külügyi szóvivő pedig úgy fogalmazott, egyes politikusok kifejezetten akadályozni próbálják a Kína és Magyarország közötti kapcsolat további épülését. A főpolgármester a Fudan Egyetem létrejötte ellen tiltakozva bejelentette, hogy a IX. kerületnek azon városrészében, ahová az egyetem tervei készültek, hamarosan lesz Dalai láma utca, Szabad Hongkong út és Ujgur mártírok útja is. A kínai közszolgálati médiához tartozó Global Times cikke idézi Vang Ven-pij külügyi szóvivő nyilatkozatát, aki elmondta

„hogy egyes magyar politikusok Kínával kapcsolatos ügyek felfújásával próbálják akadályozni a két ország együttműködését”.

A cikkben megszólaló Liu Cuo-kuj, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia európai tanulmányokkal foglalkozó kutatója szerint Karácsony a sajtó és a nyilvánosság figyelmét igyekszik magára irányítani, ám lépése nem fog változtatni azon a baráti hozzáálláson, amelyet a magyarországi fővonal képvisel Kínával szemben. Liu mindazonáltal veszélyes provokációnak nevezte Kína kulcsfontosságú érdekeinek megsértését.

Ezzel egy időben

Magyarországon élő kínaiak már elkezdték szervezni azt a demonstrációt,

amelyen festékkel öntenék le a héten a Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros vezetője által bemutatott új IX. kerületi utcanévtáblákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!