kritikai rasszelmélet

2021.06.25. 17:06

Fizetnie kell a fehéreknek, hogy részt vehessenek a Pride-on Seattle-ben

A Seattle-ben megrendezett Pride felvonuláson a fehéreknek és szövetségeseiknek, illetve cinkosainak jóvátételi díjat kellene fizetni a részvételért.

A Seattle-ben megtartandó melegfelvonulás szervezői jóvátételi díjat akarnak felszámolni a megjelenő fehér embereknek, amit a seattle-i városi tanács elnöke, és Lorena Gonzales polgármesterjelölt, valamint a városi emberi jogi bizottság is támogat – írja a V4NA.

A B(L)ACK Pride névvel reklámozott felvonulás szervezői szerint mindenkit szeretettel várnak, de ennek ellenére

a fehéreknek és szövetségeseiknek, bűntársaiknak meg kell fizetniük, egy 10 és 50 dollár közötti jóvátételi díjat.

Az esemény fő helyszíne a város tulajdonában álló Jimi Hendrix park lesz, amit az év többi részében mindenki térítésmentesen látogathat.

A szervezők az eseményt úgy akarják megszervezni, hogy az LMBTQ csoporton belül segítsék felerősíteni a feketék hangját.

Lesznek élő zenei előadások, kommentárok, művészeti és gyógyító terek, díjátadó és egy oltópont is.

A jóvátételi díjra vonatkozó érvelésüket, idő közben törölték a Facebookon meghirdetett esemény alól, ami így szólt:

„Mindenki szabadon részt vehet az eseményen, de tudatában kell lenniük azzal, hogy az eseményen elsőbbséget élveznek a színesbőrűek, a fekete és barna bőrű Queerek és Transzok. A fehéreket, szövetségeseiket és bűntársaikat is szívesen látjuk, de egy 10 és 50 dollár közötti jóvátételi díjat számolunk fel nekik, amit arra használunk fel, hogy a többiek az eseményt ingyenesen látogathassák.”

Hope to see y’all at TAKING BLACK PRIDE! Seattle’s first and only Black and Brown queer and trans Pride event with a ball to follow! pic.twitter.com/GrSR2R7QFO

— Trans Women of Color Solidarity Network (@TWOCSolidarity) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 11, 2021

A jóvátételi díj létjogosultságát megkérdőjelezők azzal érveltek, hogy a városi törvénykönyv egyértelműen tiltja a faji megkülönböztetést. A szervezők szerint azonban a tervük kritizálása, egy újabb példa a véletlenszerű erőszakra, ami a kisebbségeket éri.

A seattle-i parkokat engedéllyel, vagy anélkül használók sem alkalmazhatnak faji megkülönböztetést, és belépési díjat se számolhatnak fel a közterületeken, a városi törvénykönyv szerint.

„Jogellenes bármilyen parkban vagy rekreációs létesítményben tartott nyilvános rendezvényen, kiállításon, akár engedéllyel, akár engedély nélkül szervezték, belépési díjat felszámítani, a parkok és rekreációs létesítmények teljes és nyugodt használata miatt” – írják a városi törvénykönyvben.

A jóvátételi díjat a Capitol Hill Pride szervezői is kritizálják, akik az általuk szervezett márciusi meleg felvonulásról kitiltották a rendőröket. Charlette LeFever és Philip Lipson a Capitol Hill Pride fő szervezői e-mailben panaszt tettek a seattle-i Emberi Jogi Bizottságnál. Az általuk küldött e-mailben azzal érvelnek, hogy a jóvátételi díj fordított diszkrimináció, ami megsérti a helyi és a szövetségi törvényeket is.

Az Emberi Jogi Bizottság és a városi tanács elnöke azonban megvédte a jóvátételi díjat, és felszólította a szervezőket, hogy vizsgálják meg a kérdés valódi társadalmi következményeit.

Organizers are now scrubbing their event’s page of the illegal “reparations fee.”

They forgot to update the Seattle Pride page. https://t.co/RfKBYR2CV0 pic.twitter.com/qRdp6TSqtI

— (((Jason Rantz))) on KTTH Radio (@jasonrantz) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 21, 2021

„A fekete transz és queer emberek a leginkább üldözöttek az LMBTQIA+ közösségben. Gyakran szégyellik magukat nem csak a cisz-heteronormatív, hanem a queer közösségen belül is. Annak érdekében, hogy az esemény ingyenes legyen ezeknek a csoportoknak, a szervezők furcsa eszközökhöz nyúltak” – írta a bizottság.

A szervezők állítása szerint a jóvátételi díj azért nem diszkriminatív, mert a színesbőrűek és az LMBTQI személyek nem rendelkeznek elég nagy intézményi hatalommal ahhoz, hogy fajilag elnyomják a fehér embereket.

Organizers are now scrubbing their event’s page of the illegal “reparations fee.”

They forgot to update the Seattle Pride page. https://t.co/RfKBYR2CV0 pic.twitter.com/qRdp6TSqtI

— (((Jason Rantz))) on KTTH Radio (@jasonrantz) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">June 21, 2021

A városi tanács elnöke, Lorena Gonzalez polgármester-jelölt támogatja a szexuális kisebbséghez tartozó rendőrök kitiltását a rendezvényről, és támogatja a jóvátételi díj bevezetését is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!