a baloldal új Simicskája

2021.03.29. 23:36

Zavaros interjúban próbált fenyegetőzni Bige László

Gulyás Márton radikális baloldali aktivistának adott interjúban próbált fenyegetőzni a baloldal új Simicskája, azaz Bige László, akiről néhány hete derült ki, hogy a baloldal kampányát finanszírozza.

20190823 Nyíregyháza fotó: Pusztai Sándor PS Vidor fesztivál megnyitója. képen: Bige László vállalkozó

Forrás: Kelet-Magyarország

Fotó: Pusztai Sándor

Egészen sajátos, maffia stílust idéző szavakkal ígért bosszút az ellene folyó nyomozás miatt – amit nem lehet máshogy értelmezni, mint hogy megfenyegette az igazságszolgáltatást – számol be az Origo.

Később homályosan beszélt még állítólag birtokában lévő dokumentumokról, amiket – úgy mond – nem fél használni. Bige László ellen súlyos gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt folyik nyomozás, a baloldal kampányának finanszírozása mögött nyilvánvalóan az áll, hogy Gyurcsány Ferenc megígérte neki, hogyha hatalomra kerülne, nem kellene börtönbe vonulnia. Külön érdekesség, hogy a 62 perc hosszú interjúról a régi indexesek blogja kevesebb, mint negyed órával az interjú nyilvánosságra hozatala után már hosszú ismertetőt közölt. Mivel a cikkben nem szerepel, hogy Gulyás Mártontól kapták volna meg előre a felvételt, így nyilvánvalóan Bigétől kaphatták az idézeteket, amiket a vörösbáró érdekében nyilvánosságra kellett hozni – írja az Origo.

A lap emlékeztet, Bige László akkor bukott le azzal, hogy a baloldal kampányát finanszírozza, amikor Horn Gábor, Gyurcsány egykori államtitkára Bige birtokáról távozva karambolozott, és erről fotók készültek. Ezután került elő az a „fedősztori”, hogy Bige egy közvéleménykutatást rendelt, saját magának, amit aztán – úgymond – elérhetővé tette a baloldali pártoknak. Ez azonban – ahogy a Bigét bemutató cikkükben megírták – azért is életszerűtlen, mert egy 5 ezer fős kutatást a baloldali pártok is tudnak finanszírozni, ráadásul Bige nem is tud hihető magyarázatot mondani arra, mire kellett neki a kutatás.

Borítókép: Bige László a nyíregyházi Vidor fesztivál megnyitóján 2019. augusztus 23-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!