sürgős ügy

2021.03.26. 07:40

Veszélyben a BKV működése

A főváros nem támogatja a BKV dolgozóinak béremelését, és a cég igazgatósága már el is fogadta az emelést nem tartalmazó üzleti tervet, ezzel azonban veszélybe kerülhet a legtöbb munkavállalót foglalkoztató fővárosi vállalat biztonságos működése.

A Magyar Nemzetnek Gulyás Attila, a BKV felügyelőbizottságának munkavállalói delegáltja azt mondta, hogy a szakszervezetek által elérni kívánt 6 százalékos béremelést több tényező is sürgetővé teszi: egyrészt a MÁV-nál és a Volánbusznál is napirenden van a béremelés, ami jelentős mennyiségű munkaerőt szívhat el a BKV-tól, de számos olyan szakember dolgozik a fővárosi cégnél, akik a versenyszférában is pillanatok alatt képesek munkát találni. Ezt tetézi, hogy az elmúlt évek viszonylag jó béremelése ellenére is

200-250 olyan üres pozíció van jelenleg a BKV-nál, amelyeket így sem sikerült betölteni. Továbbá csak idén több százan mennek nyugdíjba a vállalattól

– sorolta Gulyás Attila, hozzátéve: a napokban a cégnek ötszáznál több dolgozója volt karanténban, a sofőrök esetében ez a szám nagyjából tíz százalék, ami szintén sérülékennyé teszi a szolgáltatás biztonságát.

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöki tisztségét is betöltő szakember szerint

a BKV-nál várható 16 milliárdos hiány nagyjából 8 milliárd forinttal nőne egy hatszázalékos béremelés esetén, ami „elfogadható ár, hiszen különben akár összeomolhat a BKV”.

A bérszövetség múlt pénteken kezdeményezett kollektív munkaügyi vitát a BKV-nál és a BKK-nál a bértárgyalások mielőbbi eredményes lezárása érdekében. Amennyiben hét napon belül nem születik megegyezés, sztrájk kezdeményezhető, és már az egyeztetés ideje alatt is egy alkalommal tartható egy két órát meg nem haladó figyelmeztető leállás – írta a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!