2021.03.30. 17:55
Unokázós csalókat fogtak el Nógrád megyében
Unokázós csalókat fogtak el Nógrád megyében, a szlovák tettesek több embertől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében – tájékoztatott a Nógrád megyei főügyész kedden.
Bóna Gyula közleményben ismertette: a 67 éves férfi és társa, egy 52 éves nő február 10-én egy idős salgótarjáni férfitől csalt ki hárommillió forintot. A sértettet külföldi telefonszámról hívták azzal, hogy hozzátartozóját baleset érte, készpénzre van szüksége, amit rendőrök vesznek át tőle. Az idős ember ezt követően a lakcímére érkező, magukat rendőrnek kiadó csalóknak át is adta a kért összeget.
A két szlovák állampolgárt március 26-án Pásztón fogták el, ezen a napon pénz átadására az akció miatt már nem került sor. Az elmúlt hétvégén Salgótarjánban és Gyöngyösön is próbáltak így pénzt szerezni idősektől.
A csalókat őrizetbe vették és többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.
A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára a bíróság egy hónapra elrendelte a két gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében.
A végzést az ügyész mellett a férfi és védője is tudomásul vette, az ellen csak a nő és védője jelentett be fellebbezést.