Jemeni polgárháború

2021.03.02. 10:21

Több szaúdi polgári lakos megsebesült a jemeni húszik támadásában

 Legalább öt polgári lakos megsebesült a jemeni húszi lázadók támadásában egy szaúdi település ellen – jelentette keddre virradóra a SAP szaúdi hírügynökség.

A húszik által kilőtt lövedék a Jemennel határos Dzsizan tartomány egyik településének utcáján csapódott be. A szanaszét repülő repeszek megsebesítettek öt civilt, hárman közülük szaúdi állampolgárok, ketten Szaúd-Arábiában élő jemeniek. Mindnyájukat közepesen súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az ágyúzásban károk keletkeztek két épületben, egy élelmiszerboltban és három gépkocsiban.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán által támogatott húszi síita felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között.

A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 óta harcol a jemeni kormány oldalán. A húszikat Irán támogatja. A húszik gyakran lőnek ki rakétákat, lövedékeket és indítanak robbanóanyaggal megpakolt drónokat szaúdi területre.

A jemeni polgárháborúban milliók váltak földönfutóvá és több mint 233 ezer ember vesztette életét. Az ENSZ szerint a világ legnagyobb humanitárius tragédiája alakult ki az országban, ahol

a mintegy 28 milliós lakosság 80 százaléka szorul segítségre alapvető szükségleteinek kielégítésében.

Az ENSZ tavaly csak mintegy 1,6 milliárd eurót tudott az ország segélyezésére összegyűjteni, bár ennek a duplájára lenne szükség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!