Ország-világ

2021.03.01. 20:14

Szlovákia megvásárolt kétmillió adag orosz vakcinát

Matovic bízik abban, hogy az orosz fél betartja a szombaton aláírt megállapodást, és megfelelő mennyiségben, időben fogja szállítani a vakcinát. Egy hónapon belül egymillió vakcina érkezésére számítanak – mondta -, májusban és júniusban pedig a második millió orosz oltóanyagnak is meg kellene érkeznie Szlovákiába.

„Szlovákia a következő hónapokban több mint 40 százalékkal tudja majd felgyorsítani az oltás tempóját” – szögezte le a kormányfő.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az orosz vakcinával történő oltás önkéntes lesz, és életkori korlátozás nélkül beadható. Az oltás legkorábban két hét múlva kezdődhet el – jegyezte meg.

A Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzését a szlovák koalíciós kormány február 19-én elutasította. Igor Matovic ezt követően egy sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia mégis vásárol orosz oltóanyagot. A kormányfő kijelentette, hogy ő már megállapodott Oroszországgal kétmillió adag Szputnyik V vakcina június végéig történő szállításáról. Ez „egy kisebbfajta csoda” a világban jelenleg tapasztalható oltóanyagszűke közepette – magyarázta.

A hatályos szlovák törvények szerint az egészségügyi miniszter, Marek Krajcí a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörében is dönthet az oltóanyagok alkalmazásáról, ami ez ügyben meg is történt. Az orosz vakcina beszerzését a szlovák közegészségügyi hivatal (UVZ) is támogatásáról biztosította.

Szlovákiában a kormány vasárnapi döntése alapján módosították az oltási stratégiát. A koronavírus elleni oltásra az idősebbeken kívül most már azok a fiatalok is jeletkezhetnek, akik olyan szakmákban dolgoznak, ahol rendszeresen nagyobb számú emberrel kerülnek kapcsolatba. A szlovák egészségügyi minisztérium közleménye szerint elsősorban fiatalabb bolti eladókról, taxisofőrökről, autóbusz-, illetve villamos vezetőkről és utasellenőrökről van szó.

A megnevezett szakmákban dolgozóknak előbb regisztráltatniuk kell magukat, majd ha rájuk kerül a sor, megkapják az AstraZeneca vakcinát. Az eddigi oltási kampány során elsősorban az idősebb generációkat, a nyugdíjas- és szociális otthonok lakóit, vagy az egészségügyi dolgozókat részesítették előnyben.

A szakminisztérium indoklása szerint a megnevezett szakmákban dolgozók nap mint nap nagyon sok emberrel találkoznak, s ezért komoly fertőzésveszélynek vannak kitéve.

Ugyancsak előnyben részesítik az oltási kampány során azokat a személyeket, akiknek rendkívül felelős szerepük van az állam gazdasági és szociális feladatai ellátásában. A belügyminisztérium ezzel összefüggésben felszólította a többi tárcát is, hogy ezen kritériumok alapján dolgozzák ki a haladéktalanul beoltandók listáját.

Szlovákiában hétfőig mintegy 306 ezer személyt oltottak be a koronavírus-elleni vakcinával, közülük 134 ezren már a második adagot is megkapták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!