2021.03.26. 14:27
Szijjártó: Magyarország a nemzeti közösségek védelmén és az európai emberek beoltásán fog dolgozni
Az Európa Tanács (ET) következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése, a családok megvédése a Covid-19 következményeitől, az európai emberek mielőbbi beoltása és a nemzeti közösségek védelme jelentik majd Magyarország fő teendőit az elkövetkezendő fél évben – hangsúlyozta pénteken Szijjártó Péter Strasbourgban. A külgazdasági és külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy találkozott az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével, Rik Daemsszel.
Szijjártó Péter kijelentette:
Magyarország az ET elnökeként törekszik arra, hogy jóvátegye az elmúlt hónapokban hozott hibás brüsszeli döntéseket.
A miniszter bírálta továbbá a világjárványra adott európai választ, leszögezve: az oltóanyag beszerzésére vonatkozó központosított brüsszeli eljárások kudarcot vallottak, az Európai Unióba kevesebb oltóanyag érkezik és lassabban, mint ahogy az szükséges volna.
„Ennek az elhibázott brüsszeli politikának a legfőbb áldozatai az európai családok” – szögezte le, és hangsúlyozta az iskolák újranyitásának a fontosságát egyebek közt a gyerekeknek nyújtott versenyképes tudás és a közösségi élmények miatt, amelyeket nem pótolhat a digitális oktatás.
„Ehhez védettség kell. Meg kell védeni a tanárokat és az óvodák és a bölcsődék dolgozóit, és ezt csak védőoltásokkal lehet elérni” – szögezte le a miniszter.
Emellett Szijjártó Péter rámutatott arra is, hogy
a szülők és a gyerekek digitális térbe kényszerülése új lendületet adott a kiberbűnözésnek.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, Magyarország elnöksége idején Budapesten egy digitális bűnözéssel foglalkozó konferenciát rendeznek, amely az ezzel szembeni közös európai fellépés jogi lehetőségeit fogja aktualizálni.
A miniszter az Európai Bizottság szemére vetette, hogy szerinte semmibe veszi az Európában élő nemzeti kisebbségeket, jóllehet – tette hozzá – migránsok milliói számára akarnak szavazati jogot és lakhatást biztosítani Európában. Leszögezte: az őshonos nemzeti kisebbségekre Brüsszelben „gyakorlatilag rácsapták az ajtót” azáltal, hogy a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést az európai szabályok ellenére sem vették napirendre.
„Itt Strasbourgban viszont ezt a kérdést hangsúlyosan napirendre fogjuk venni, és napirenden is fogjuk tartani” – jelentette ki, és az ukrajnai magyar nemzeti közösség helyzetének a romlását említette, ahol legutóbb már az általános iskolák nyolcadikosai számára sem voltak hajlandóak magyar nyelvű tankönyveket biztosítani.
„Ezért természetesen a nyelvhasználati jogok kérdését is napirenden tartjuk” – jelentette ki Szijjártó Péter.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten