Ország-világ

2021.03.26. 11:12

Stratégiai megállapodást kötött a kormány családszervezetekkel (videó)

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a kormány hivatalos Facebook-oldalán.

Novák Katalin a videóban azt mondta:

a kormány célja, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen, minél jobb legyen az országban élni, dolgozni, gyermeket várni és nevelni. A családszervezetek ebben a kormány stratégiai szövetségesei

- emelte ki.

Hozzátette: a kormány és a családszervezetek a jövőben is azon dolgoznak, hogy jó legyen Magyarországon családban élni.

Varga Judit igazságügyi miniszter azt hangsúlyozta a videóban, hogy a kormány elkötelezett a családok, gyermekek legmagasabb szintű védelme mellett, ezért folyamatosan fejleszti a jogszabályi környezetet és eszközrendszert, különös tekintettel arra, hogy az egyszülős családok sokszor többletkihívásokkal szembesülnek.

Az Igazságügyi Minisztérium 2020-ban hívta életre a Családjogi civil munkacsoportot, amelyben több mint hatvan szervezettel működik együtt a kormány – mondta, hozzáfűzve: a közös munka is bebizonyította, hogy „az együttműködés katalizátor a jogalkalmazás hatékonyságának fejlesztésében.”

Kiemelte, hogy a kormány a jövőben is szeretne az anyák és az apák jogait képviselő szervezetek tapasztalataira építeni.

„A társadalmi együttélés legfontosabb kerete a család. A családok hazánk és nemzetünk építőkövei, legyen szó sokgyermekes vagy egyszülős családról” – fogalmazott a miniszter.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubjának elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon 300 ezer egyszülős család van, amelyben félmillió gyermek nevelkedik. A megállapodás azért fontos, mert ilyen sok családnak csak akkor lehet válaszokat találni a kérdéseire, ha a civil szféra és a kormányzat közösen keresi a megoldást

- vélekedett.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke kifejtette: fontosnak tartja, hogy az egyesület a családok érdekeit kormányzati szinten is képviselje. A NOE, amelynek mintegy 15 ezer tagcsaládja van, csaknem 34 éve áll a családok szolgálatában – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!