Gregoretti-ügy

2021.03.05. 12:28

Salvini újabb tárgyalása zajlik egy migránscsoport feltartóztatása miatt

Az embercsempészeket kell bíróság elé állítani az országhatárokat ellenőrzők helyett Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője, volt belügyminiszter szerint, aki a Gregoretti-ügy újabb bírósági ülésén vesz részt a szicíliai Cataniában pénteken.

Matteo Salvini a cataniai Bicocca börtön bunkerterme előtt rögzített videóüzenetet péntek reggel, az előzetes bírósági eljárás újabb ülése előtt.

„Meggyőződésem, hogy tiszteletben tartottuk a törvényeket, és életeket mentettünk meg. Megvédtük az olaszok szent jogát, hogy ellenőrizzék, ki lép be és ki lép ki a határon”

- jelentette ki Matteo Salvini. Hangoztatta, hogy belügyminiszterségének időszaka alatt egyetlen bevándorló sem veszítette életét a határvédelem szigorítása miatt.

Megjegyezte, hogy őt vádolják a bevándorlók „túszul ejtésével” ahelyett, hogy az embercsempészeket állítanák bíróság elé.

A szicíliai Cataniában az úgynevezett Gregoretti-ügy ötödik ülését tartják, amelyen a bíróság Maurizio Massari EU-nagykövetet, Olaszország állandó képviselőjét hallgatja meg.

Az október 3-án kezdődött előzetes bírósági eljárás a Gregoretti olasz hadihajóval 2019 nyarán érkezett migránscsoport feltartóztatását érinti. Volt belügyminiszterként Matteo Salvini öt napig nem engedélyezte a bevándorlók partra szállását, amíg az akkori első Conte-kormány nem egyeztetett szétosztásukról az uniós tagállamokkal. Matteo Salvinivel szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség sem kezdeményezett. Salvini bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civilszervezetek szorgalmazzák. Utóbbiak védelme kérelmezte, hogy a bíróság hallgassa meg Luca Palamara volt bírót, akit kizártak a szakmai testületből, miután lehallgatott telefonhívásaiban elismerte, hogy politikai nyomásgyakorlásra indítottak vizsgálatot Matteo Salvinivel szemben.

A bíróság korábban már meghallgatta a volt infrastrukturális és közlekedési minisztert, Danilo Toninellit és az egykori védelmi minisztert, Elisabetta Trentát. Giuseppe Cont volt miniszterelnököt január 28-án a római kormánypalotában hallgatták meg, és Conte hangsúlyozta, hogy a migránsok feltartóztatását érintő döntéseket kormányszinten hozták meg. Február 19-én Luigi Di Maio egykori és jelenlegi külügyminisztert, valamint Luciana Lamorgese belügyminisztert hallgatták meg.

A bíróságnak húsvétig kell döntenie, hogy megalapozottnak tartja-e a Matteo Salvinivel szembeni bírósági tárgyalás elindítását vagy sem.

A szintén szicíliai Ragusa bírósága hétfőn jelentette be, hogy vizsgálatot indított a Mediterranea Saving Humans olasz civilszervezet tagjai ellen azzal a gyanúval, hogy pénzért vettek át és szállítottak partra migránsokat egy dán teherhajóról. Trapani ügyészsége az Orvosok határok nélkül és a Save the Children szervezetek ellen indított nyomozást illegális bevándorlás pártolása és az embercsempészekkel való együttműködés címén.

Matteo Salvini úgy kommentálta a nem kormányzati szervezetekkel szembeni ügyészi vizsgálatokat, hogy „ez még csak a kezdet”, arra utalva, hogy szerinte tisztázásra várnak a civilhajók tengeri műveleteinek körülményei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!