Ország-világ

2021.03.19. 22:00

Próbálja kimagyarázni a propagandafilmjét a Deutsche Welle

Csűri-csavarja a szót a német közszolgálati csatorna: szerintük a „sajnálkozás” még nem egyenlő a „bocsánatkéréssel”.

„A Deutsche Welle csupán sajnálkozását fejezte ki azért, ha valaki az adásban elhangzottakat félreértette volna. Valójában a Deutsche Welle adásában semmi olyan állítás nem hangzott el, ami bocsánatkérést indokolna” – magyarázkodott nyilatkozatában Ungváry Krisztián történész, V. Naszályi Márta I. kerületi balliberális polgármester és Tutsek Pál, a Deutsche Welle szerkesztője a hírre reagálva, amely szerint a német közszolgálati csatorna bocsánatot kért a Magyarországot lejáratni próbáló propagandafilmje miatt – számol be a Magyar Nemzet.

A riportban is megszólaló történész és polgármester szócsavarása szerint tehát a „sajnálkozás” még nem egyenlő a „bocsánatkéréssel”, az interjúalanyok szavainak manipulálása és a történelmi tények kiforgatása sem indokol bocsánatkérést.

Pedig korábban maga Christoph Jumpelt, a csatorna vállalati szóvivője fogalmazott úgy a Budavári Lakosok Szövetsége tiltakozó levelére reagálva:

nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.

Sőt, a hiba beismerésének egyértelmű jeleként időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel látták el, amelyben igyekeznek világossá tenni, hogy a náci Németország felelős a zsidók százezreinek kényszerített elszállításáért és meggyilkolásáért, így elnézést kérnek, ha a beszámoló más benyomást keltett és egyoldalúnak tűnt – részletezi a Magar Nemzet.

A Budavári Lakosok Szövetsége ezután egyébként világossá tette, ebben az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség. Az egyesület továbbá reményét fejezte ki, hogy a német állami televízió bocsánatkérő levele, valamint a szerkesztői megjegyzés eljut a riportalanyokhoz is, akik ezáltal kiegészíthetik a történelmi ismereteiket.

Úgy tűnik, hogy ez nem történt meg, Ungváry Krisztián, V. Naszályi Márta és Tutsek Pál továbbra is csak kimagyarázni próbálják a propagandafilmet, és további politikai támadásokra használják fel a történetet.

Másképpen látta ezt a Magyar Nemzeti Médiaszövetség is, amely úgy reagált, hogy a Fokus Europa műsorszáma a legsötétebb idők filmhíradóit megszégyenítően manipulatív, a megrendezett jelenetek legfeljebb szappanoperába valók, de egy televíziós műsorszámba semmiképpen.

A botrány háttere, hogy a német közszolgálati csatorna a magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég egy hazánkat lejárató riportfilmet, amely – V. Naszály Mártának, az I. kerület balliberális polgármesterének, Wágner Tamásnak, az MTI korábbi munkatársának, valamint Ungváry Krisztián baloldali történésznek „köszönhetően” azt sugallja, hogy

a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, ahol a 1944-es állapotok köszönnek vissza, továbbá azt is elpanaszolják, hogy a budai Várnegyedben zajló méregdrága építkezések miatt a környék lassan élhetetlenné válik.

Rövidesen viszont kiderült, hogy a Deutsche Welle manipulálta a civil megszólalók nyilatkozatait: olyan mondatokat adott Wágner Tamás szájába, amelyek nem hangzottak el, továbbá egy holokausztszindrómában szenvedő lakos kijelentéseivel igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon napjainkban is zsidóüldözés zajlik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!