2021.03.28. 14:29
Pénzmosással gyanúsítottak meg három férfit Pest megyében
Egy finn társaságtól csalt ki több mint százmillió forintot a gyanú szerint három férfi, akit pénzmosással gyanúsít a rendőrség – közölte vasárnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A police.hu-ra feltett közleményben azt írták: a nyomozás adatai szerint 2020 szeptemberében nyitották „a bűnös tevékenységre szolgáló” pénzforgalmi számlát. A vállalati bankszámlán érdemleges forgalom hónapokig nem volt. A cég számlájára azonban 2021. február 12-én Finnországból érkezett a kicsalt, 349 949 amerikai dollár (több mint 108 millió forint) összegű utalás.
Az elkövetők több alkalommal csaknem kétmillió forintot vettek fel különböző helyeken automatákból, majd jelezték a banknak, hogy a maradék összeget készpénzben kívánják felvenni. Mivel ennek során akadályba ütköztek, kitalálták, hogy a fennmaradó összeget két másik bankszámlára utalják tovább – tartalmazza a rendőrségi közlemény, amely szerint ez sem sikerült a gyanúsítottaknak, a rendőrségre viszont ezzel egy időben jelzés érkezett a történtekről.
A Pest megyei nyomozók adatokat, információkat gyűjtöttek, és ezek alapján beigazolódott a gyanú, hogy a finn társaság sérelmére csalást követtek el. Azonosítottak három lehetséges elkövetőt, közülük kettőt a napokban, éppen a bankból kilépve fogtak el, harmadik társukat az otthonából állították elő. Vagyonvisszaszerzési célból a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható járművet, pénzt, illetve mobiltelefonokat és adathordozókat foglaltak le.
A 46, 57 és 73 éves férfivel szemben pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.