Ország-világ

2021.03.12. 06:04

Orbán-fóbia: durva, személyeskedő baloldali kampány várható jövőre

A baloldal 2022-es választási kampányának fókuszában az évek óta felbukkanó Orbán-fóbia eddigiek­nél drasztikusabb kommunikálása lehet, az eszközhasználatban azonban változások figyelhetők meg – fejti ki elemzésében Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint durva, személyeskedő, a lejáratást fókuszba helyező, az álhíreknek teret engedő baloldali kampány várható.

Budapest, 2019. július 8. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetõje napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. július 8-án. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

„A baloldal politikai kampánya új lendületet vett 2021 év elején. A hat ellenzéki erő előbb a közös indulásról állapodott meg, majd idén január­ban döntöttek úgy, hogy a járvány kellős közepén ismertetik fikciós jövőbeni kormányzásuk alapelveit, ami jól mutatja, hogy számukra mennyire volt prioritás a koronavírus-járvány elleni küzdelemben való részvétel” – mutat rá Tóth Erik a Magyar Nemzet számára készített elemzésében.

Feladták az elveiket

Azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lesz majd a baloldal választási kampányának fókuszában, a vezető elemző kijelentette:

a legegyértelműbb opció az évek óta felbukkanó Orbán-fóbia eddigieknél drasztikusabb kommunikálása lehet. Az ellenzék érdeke – legalábbis szerintük – az, hogy Orbán-ellenes népszavazássá egyszerűsítsék a 2022-es országgyűlési választás tétjét.

Részben ez volt a recept 2014-ben és 2018-ban is. Tóth Erik szerint ez a retorika elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a saját szavazóikat az urnákhoz szólítsák, a mozgósításban rejlő tartalékokat teljesen kihasználják. A tartalom nem új, ráadásul a miniszterelnök népszerűsége magas, ami összefüggésben lehet az eddigi válságkezelés pozitív össztársadalmi megítélésével is.

Az elemző úgy véli, a lejáratás és a negatív kampány a baloldal sajátja:

sohasem valami mellett, hanem mindig valami ellen kampányolnak. Az eszközhasználatukban azonban annál több változás figyelhető meg

– hívta fel a figyelmet. Korózs Lajos álmentős videója, Jakab Péter Orbán Viktor mondatait rosszindulatúan összevágó online tartalmai mind azt mutatják, hogy minden eddiginél durvább, elvtelenebb módszereket használhatnak majd a kampányban a hatalom megszerzésére törekvők.

Durva, személyeskedő, a lejáratást fókuszba helyező, az álhíreknek teret engedő baloldali kampány várható.

A baloldal a hatalom megszerzése érdekében szinte bármire képes, ez abból is látható, hogy feladták minden korábbi elvüket, és úgy fogtak össze egymással, hogy néhány éve még Gyurcsány Ferenc a Jobbik betiltását követelte, Jakab Péterék pedig folyamatosan Gyurcsány eltávolításáért küzdöttek.

Elfedni a problémákat

Karácsony Gergely korszakváltást ígért a megválasztásakor, ehhez képest Gyurcsány Ferenc embereit ültette be fontos posztokba, restaurálva a 2010 előtti rendszert: Tordai Csaba, Gy. Németh Erzsébet, Katona Tamás, Kolber István vagy Lakos Imre mind ennek köszönhetően került pozícióba – emlékeztet Tóth, hangsúlyozva, hogy hangzatos ígéreteit sem ő, sem a többi megválasztott ellenzéki vezető nem tartotta be, ráadásul

több ellenzéki vezetésű önkormányzatban állóháború alakult ki.

Az elemző úgy véli, az elmúlt években több dolog derült ki a hatpárti koalíció általános politikai elveiről. Pártolják a bevándorlást, és az Európai Unióval kapcsolatos vitás kérdésekben sem a nemzeti érdek szerinti döntéseket támogatnák, hanem a brüsszeli irányvonalhoz igazodnának. Az is egyértelmű, hogy megválasztásuk esetén eltörölnének mindent, ami 2010 után született: a családoknak járó kedvezményeket, a rezsicsökkentés eredményeit, az adókedvezményeket. Sőt többen új adókat vetnének ki, a Momentum megemelt szja-kulcsról és többsávos adórendszerről beszél.

Emellett szintén kötelező elemként a folyamatosan féltett magyar jogállamisággal, a vélelmezett demokráciadeficittel is kampányolni fognak, adott esetben nem elhanyagolható külföldi hátszéllel megerősítve saját pozícióikat. A hatpárti koalíció minden bizonnyal igyekszik majd a saját kormányzóképességét mint valódi, létező alternatívát felmutatni – fejtette ki Tóth Erik, hozzátéve:

az önkormányzati választás után feltűnően gyorsan kialakult koalíciós problémákat is igyekeznek majd elfedni és elhallgatni, azonban túlságosan sok helyen döcög az együttműködés közöttük ahhoz, hogy azt mondhassák, csupán egy-egy elszigetelt nézeteltérésről van szó.

Göd, Szekszárd, Tatabánya, Pécs, Eger, Miskolc és Szolnok példái azt mutatják, hogy a hatpárti, összeeszkábált koalíciók kormányzóképességének mítosza rövid idő alatt megdőlhet.

Lenézik a vidéki szavazókat

A baloldali pártok fővároson kívüli kampánya több sebből vérzik – fogalmaz az elemző. Először is alapvető probléma, hogy a vidéki szavazókat – különösen a Fidesz-szimpatizánsokat – rendszeresen lenézik a baloldali pártok. Niedermüller Péter rémisztő képződménynek, Bangóné Borbély Ildikó patkánynak, Jakab Péter rabszolgának nevezte őket korábban. De a baloldal értelmiséginek tartott holdudvara is sokszor becsmérelt szavazókat: Lengyel László szerint a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre.

A baloldal a fővárosra is csatatérként tekint:

Budapesten úgy indítottak a kormány lejáratását célzó plakátkampányt több tíz millió forintért, hogy közben folyamatosan azt harsogják, nincs forrásuk a legalapvetőbb szolgáltatások ellátására, mindezt ráadásul a válság kellős közepén

– mutat rá Tóth Erik, aki szerint ez azért is visszás, mert a plakátkampány mellett a tavaly év végi busás jutalmak, a főpolgármester sokak szerint indokolatlanul nagy tanácsadói és helyettesi köre is a pénzügyi pazarlás bizonyítékai.

Az elemző kijelenti: a választók 2022-ben arról fognak ítéletet mondani, hogy visszatérjen-e Magyarország a 2010 előtti világhoz, visszajöjjenek-e a balliberális, kommunista húrokat pengető erők, vagy ezzel szemben a nemzeti, polgári kormány kapjon mandátumot újabb négy évre.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!