Ország-világ

2021.03.24. 12:14

Nyomozást indított a NAV a Jobbik zavaros gazdálkodása ügyében

Vizsgálja az adóhatóság a Jobbik zavaros gazdálkodását az ÁSZ által feltárt szabálytalanságok alapján.

Nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Jobbik zavaros gazdálkodása ügyében számvitel rendjének megsértése miatt – számolt be róla szerdán a PestiSrácok.hu nyomán a Magyar Nemzet. Az ügy előzményeként említették az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly decemberi jelentését, amelyből az derül ki, hogy a saját tagságát és a közvéleményt is megtévesztette a Jobbik, mivel a párt gazdálkodása 2017-ben és 2018-ban sem volt átlátható és elszámoltatható.

A számvevőszék közlése szerint a Jobbik az említett években több mint 1,4 milliárd forint közpénzt kapott, ám a párt pénzügyi kimutatása nem mutat megbízható és valós képet a gazdálkodásukról.

 

A jelentésben azt is felidézték, hogy a legújabb ellenőrzés során feltárt gazdálkodási szabálytalanságok 2005 óta visszatérően jelen vannak a párt gazdálkodásában.

Bár a Jobbik 2017-ben 475,8 millió, míg 2018-ban 961,4 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült,

mégsem igazolták a könyvelésben bejegyzett adatok valódiságát, és nem biztosították annak ellenőrizhetőségét, továbbá a 2018-ban magánszemélyektől kapott mintegy 161 millió forint adomány átlátható nyilvántartásának feltételeit sem teremtették meg.

Az ÁSZ azt is megállapította, hogy

a Jobbik nem terjesztette a párt szélesebb tagságát képviselő kongresszus elé a 2017-es és 2018-as pénzügyi kimutatásait.

A Jakab Péter vezette párt a közélet tisztaságára vonatkozó alaptörvényi követelménynek és törvényi előírásoknak sem tett eleget,

így az ÁSZ szerint nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthatott más pártokkal szemben.

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István az ÁSZ közleménye után fordult a hatóságokhoz, azt kérve, hogy vizsgálják ki az ügyet. A NAV első körben feljelentéskiegészítést rendelt el, majd a számvitel rendjének megsértése miatt nyomozást indított.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!