2021.03.04. 07:19
Nem tudja a baloldal, mit is kellene mondani vakcinaügyben
Kommunikációs zűrzavar tapasztalható az ellenzéki oldalon a keleti gyártású oltóanyagokkal kapcsolatban. A baloldali pártok hónapok óta tartó hadjáratot folytatnak ezekkel a vakcinákkal szemben, azonban a Gyurcsány-koalíció politikusai közül többen már a kínai védőoltás beadatása mellett érvelnek.
„Ha a kínai vakcina jut nekem, akkor el fogom fogadni, mert ez a leginkább felelősségteljes magatartás” – nyilatkozta tegnap Kunhalmi Ágnes az EzaLényeg.hu propagandaportálnak. Az MSZP társelnöke szerint a kormánypárt kommunikációja hazug és felháborító, majd kifejtette:
nem az a baj, ha kínai vakcina jut valakinek, hanem hogy sem Nyugatról, sem Keletről nem jön elég oltóanyag.
„Bár a kormány mást állít, de az ellenzéki pártok szerint is csak úgy lehet megfékezni a járványt, ha az emberek megkapják az oltást” – ezt már Bangóné Borbély Ildikó mondta az ATV reggeli műsorában. Így folytatta:
továbbra is azt kérik, hogy az Európai Unió által bevizsgált vakcinákat adják be, de ha a háziorvos azt mondja, hogy megbízik akár a kínai, akár az orosz vakcinában, akkor fogadják el azokat az emberek. A kijelentésében rejlő ellentmondásra a műsorvezető is felhívta a figyelmét,
mire válaszul a szocialista képviselő megismételte Dobrev Klára állítását, miszerint a kormány nem hívott le másfél millió adag Moderna-vakcinát. Csakhogy kiderült: Gyurcsány Ferenc felesége szándékosan félrevezette a lakosságot, hiszen az említett oltóanyag-kontingenst most nem is lehetne lehívni, mivel az csak decemberben érkezne meg. Bangóné ezt követően újból elmondta, hogy
ők csak az uniós hatóságban bíznak meg, ezért azt kérik a kormánytól, hogy engedélyeztesse a keleti vakcinákat az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA).
Ezen a ponton a műsorvezető felhívta a figyelmét, hogy ez az orosz, illetve a kínai állam dolga lenne, Magyarország nem fordulhat ezzel az EMA-hoz. A szót végül akkor vették el tőle, amikor
egy hirtelen, 180 fokos fordulattal ismét ott kötött ki, hogy szerintük a kormány emberkísérletet folytat, mert hatvan év felettieket is oltanak a kínai oltóanyaggal.
Bangóné Borbély Ildikó után Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere fejtette ki, hogy: „a tudósok követésén kívül nincs más lehetőségünk, amit felelősségteljesen mondhatunk”. Megjegyezte:
nagyon nem szereti, hogy a kormánypárti politikusok nyomást helyeznek a tudósokra, az ellenzékiek pedig az emberekre, hogy „ne adassanak be egy ilyen vagy olyan vakcinát”.
„Azt gondolom, hogy ha a kínai vakcina csak ötven-hatvan százalékban véd, már sokkal beljebb vagyunk, és kevesebben fognak meghalni. Persze a legjobb az lenne, ha az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák lennének itt Magyarországon. De ha nem csak ilyenek vannak, akkor igenis menjünk el beadatni azt, ami rendelkezésre áll, mert emberek élete múlik ezen” – osztotta meg álláspontját.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg