2021.03.24. 16:13
Nem csitulnak a kedélyek Milánóban
Milánó külvárosaiban az illegális bevándorlók zaklatják a helyi lakosokat, megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma, és üresen álló épületeket foglalnak el, miközben bandaháború dúl az illegális piacokért.
Az utolsó erőszakos cselekmény szombaton történt a Viale Molise főút mentén. Az egyik épületben három ember sérült meg, őket kórházba is kellett szállítani, miután két migráns banda 33 tagja összeverekedett a terület tulajdonjogáért – számol be a V4NA.
Nem először történt hasonló erőszakos cselekmény ezeken a területeken, írja a hírügynökség. Az elmúlt héten letartóztattak illegális bevándorlókat, akik hajléktalanokat vertek és öltek meg, illetve drogkereskedelemmel foglalkozókat is kapott el a rendőrség. Az erőszakhullámban egy idős nő is elvesztette az életét, aki pénzt vett ki egy ATM-ből, amit meglátott egy 23 éves migráns, aki agyonverte és kirabolta.
A helyi lakosok, és a polgárok már úgy érzik, hogy az intézmények elhagyják őket, és a bevándorló bandák kénye-kedve szerint élnek.
„A késes támadások következtében, három ember megsebesült, és az egész környék aggódik az erőszak fokozódása miatt, amely az elmúlt hónapokban Viale Molise-on zajlott. Milánó önkormányzata fellépett a bevándorlók és a korábbi lakóhelyükről tartozás miatt kilakoltatott migránsok által elfoglalt épületek ügyében, de túl későn. Biztosítani kellene, hogy az üres épületekbe ne juthassanak be illetéktelen személyek, és állandó jelenlétet kell fenntartani a területen” – mondta Silvia Sardone a történések fényében. A Liga európai parlamenti képviselője számba vette Milánó ezen részének romló helyzetét, amely számos közös vonással rendelkezik a lombardiai metropolisz más külvárosaival.
Viale Molise és környéke a Macao nevű szociális központ jelenlétéről is ismert, amelyet 2012-ben hoztak létre, és egy, az út mentén lévő önkormányzati épületben működik. A központ segítséget nyújt bevándorlóknak és szociálisan hátrányos helyzetűek számára. Ételt, ruhát osztanak, ezért a migránsok a környező utcákban telepedtek le, a segélyek elosztása azonban gyakran okozott konfliktust. Ha valakinek már nem jutott valamiből, akkor rongálni, randalírozni kezdett a környéken, és többször egymással is összecsaptak.
A héten a szociális központ előtt a Ligát támogató tiltakozók gyűltek össze, hogy kérjék az egyre több problémát okozó szervezet kilakoltatását az épületből.
Silvia Sardone azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a központ épületének átadása nem volt elegendő a baloldali városvezetés szerint, „most azokat az ingatlanokat, és vagyontárgyakat akarják átadni, amelyeket ezek a bűnözők tönkretettek”, vagyis, melyek a környéken jelenleg is romosan és többnyire üresen állnak, vagy melyeket már elfoglalták a hajléktalan bevándorlók.
A jobbközép képviselői többször is felszólították a milánói polgármestert és a tanácsosokat, hogy a térségben jelen lévő számos önkéntes egyesület támogassa a bevándorlókat, és a rendfenntartó erők akadályozzák meg, hogy a migránsok elfoglalják a köztereket és a magánterületeket, épületeket.
„Nyilván arra számítottak [a migránsok], hogy vörös szőnyegen bevonulva, kulcsokkal a kezükben büntetlenül elfoglalhatják az épületeinket” – ironizált a helyzet kapcsán az egyik képviselő.
A szociális központ dolgozói „gyilkosok, bohócok” kiáltással fogadták a központ bezárásáért tüntetőket.
„Abszurd, hogy Milánóban emberek kiállnak az illegalitás és a káosz védelmében. És őrület, hogy nyolc éve egy ilyen csodás épület, mint ez a szecessziós palota, bűnözők kezében van, amikor az olasz polgárok segítésére is felhasználható lenne. Kérjük a környéken a törvények helyreállítását! Ezt a helyet meg kell szabadítani a gyilkosoktól, és a bandáktól” – mondta egy képviselő, hozzátéve, hogy a polgármester sokszor azzal érvelt, a Macaóhoz hasonló szervezeteknek társadalmi és kulturális szerepük van.
„Kíváncsi vagyok, mi ez a társadalmi-kulturális szerep. Kábítószer-kereskedelem és törvénytelenség, vagy erőszak és bandaháborúk?” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.
A Viale Molise és a környező utcák lakói félnek, a Liga európai parlamenti képviselője szerint itt az ideje, hogy közbelépjenek.
„A városunk tönkretétele nem elfogadható, és már nem tolerálható. A helyszínen történő kilakoltatások haszontalanok, a probléma nem szűnik meg. Leromlott állapotban hagyunk számos üres épületet, amit a kilakoltatott emberek elfoglalnak, és túl sok bevándorlót fogadnak be Milánóba anélkül, hogy garantálnák számukra a jövőt” – mondta.
Silvia Sardone mindezért az önkormányzati igazgatást hibáztatja.
„A baloldal politikai felelőssége egyértelműbb, mint más alkalmakkor. Rendszeresen jelentjük a jogsértéseket a fáradt és elkeseredett állampolgárokkal együtt, de semmilyen érdemi válaszlépést nem látunk az önkormányzat és a rendfenntartók részéről” – tette hozzá.