2021.03.04. 06:56
Napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a koronavírus Magyarországon
Már látjuk a fényt az alagút végén – írta közösségi oldalán Varga Mihály.
Napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a koronavírus Magyarországon – írta Facebook-oldalán Varga Mihály.
„A magyar családok, munkavállalók, vállalkozások, az egészségügyi dolgozók példa nélküli összefogásának eredményeként már látjuk a fényt az alagút végén. Hogy milyen hosszú az alagút, az oltástól, a beoltottak számától függ” – emelte ki a pénzügyminiszter.
Varga Mihály kifejtette: a központi költségvetés továbbra is állja a védekezés költségeit.
„Jutott forrás a családok és a munkahelyek megvédésére, ahogyan jut forrás a vakcinabeszerzésre és a gazdaság újraindítására is. Most térül meg az elmúlt évek gazdaságépítő és adósságcsökkentő munkája, Magyarország ugyanis mindvégig a saját lábán állva védekezett a járvánnyal szemben.
Vigyázzunk egymásra, és oltassuk be magunkat!” – hangsúlyozta Varga Mihály.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten