2021.03.03. 09:12
Moszkva arra figyelmeztette Washingtont, hogy „ne játsszon a tűzzel”
Moszkva „ellenséges oroszellenes kirohanásnak” nevezte kedden a Washington által a Navalnij-ügyben bejelentett szankciókat, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy „ne játsszon a tűzzel”.
Orosz hírügynökségek idézték Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden késő este kiadott közleményét, amelyben arra reagált, hogy néhány órával korábban Washington orosz tisztségviselők és cégek ellen vezetett be szankciókat Alekszej Navalnij, a nyugati források szerint megmérgezett orosz ellenzéki politikus és munkatársai elítélése, illetve bebörtönzésük miatt. Washington az Európai Unióval összhangban jelentette be a büntetőintézkedéseket.
Zaharova közölte, hogy Moszkva nem békél meg ezzel, és a kölcsönösség alapján fog reagálni a washingtoni szankciókra, de nem feltétlenül tükörintézkedésekkel.
„Az amerikai kormányzat ellenséges oroszellenes kirohanást intézett, bejelentve duettben az Európai Unióval a soron következő, Oroszországot büntető szankciós intézkedéseket” – írta Zaharova. Szerinte „tort ül az abszurditás”, amikor a szankciók bevezetéséhez ürügyként szolgál egy szándékosan megrendezett provokáció, Navalnij „állítólagos megmérgezése, valamilyen katonai vegyszerekkel”. Úgy vélte, mindez csak ürügy az Oroszország belügyeibe való leplezetlen beavatkozásra. Zaharova szerint a Fehér Ház a saját problémáiba belegabalyodva ismét a külső ellenség képét próbálja felépíteni.
Oroszország felszólítja az Egyesült Államokat, hogy „ne játsszon a tűzzel” – írta Zaharova, aki szerint a „logikátlan és értelmetlen” fehér házi irányvonal egyre inkább lehűti a Washington által amúgy is fagypontra süllyesztett kétoldalú kapcsolatokat. Rendre fiaskót szenvedtek azok a kísérletek, amikor szankciós vagy másfajta nyomásgyakorlással próbálták valamire rákényszeríteni Oroszországot – szögezte le a szóvivő.