Ország-világ

2021.03.18. 22:32

Magyarország megbüntetését kéri Bidentől a gyógyszerlobbi

Kezdődik a vakcina háború? A gyógyszeripar a „szellemi tulajdonát” félti, nem az emberéleteket.

Joe Biden amerikai elnök aláírja az 1900 milliárd dolláros mentõcsomagot a washingtoni Fehér Házban 2021. március 11-én. A demokrata többségû képviselõház 220-211 arányban hagyta jóvá a republikánusok által vitatott csomagot, amelynek célja, hogy segítse a koronavírus-járvány elleni küzdelmet és a legyengült amerikai gazdaság helyreállítását.

Forrás: MTI / AP

Fotó: Andrew Harnik

Arra kérik az amerikai gyógyszergyártó cégek Joe Biden amerikai elnök adminisztrációját, hogy büntessék meg Magyarországot, Chilét, Kolumbiát, Indiát és a Dél-afrikai Köztársaságot, amiért ezek az országok a kifejezett engedélyük és hozzájárulásuk nélkül igyekeznek felgyorsítani a koronavírus elleni vakcinák gyártását

számolt be több nemzetközi médiaforrás alapján a Magyar Nemzet.

A „szellemi tulajdonukat” féltik, nem az emberéletet

A világ legnagyobb gyógyszergyártóit – köztük a Pfizert, a Gilead Sciencest és a Johnson & Johnson cégeket is – képviselő, gyógyszerlobbistákat tömörítő szövetségek, a Biotechnológiai Innovációs Szervezet (BIO) és az Amerikai Gyógyszerkutatók és Gyógyszergyártók szövetsége (Pharmaceutical Research and Manufacturers of America, PhRMA) több száz oldalnyi dokumentumot nyújtott be az amerikai kereskedelmi hivatalhoz, amelyben a gyógyszergyártók az „alapvető szellemi tulajdonukkal” szembeni fenyegetésre igyekeznek felhívni a figyelmet – számolt be róla az amerikai The Intercept hírportál.

Ezenkívül a gyógyszeripar – a globálisan egyre sürgetőbb igény ellenére – élesen bírálta az oltási szabadalmak vagy a koronavírus elleni oltóanyag gyártásához szükséges technológiai ismeretek megosztására irányuló kísérleteket.

Az amerikai lap ezzel kapcsolatban megjegyzi: bizonyos becslések szerint a világ népességének csupán 16 százalékát képviselő „gazdag országok” a koronavírus elleni vakcinák már több mint felét lekötötték a gyógyszergyártókkal kötött szerződésekben, a jelenlegi előrejelzések pedig azt mutatják, hogy a közepes jövedelmű országok és a fejlődő világ nagy része évekig nem fog hozzájutni a vírus terjedésének megállításához kulcsfontosságúnak tartott vakcinákhoz.

A késlekedés a lap szerint több millió emberéletbe kerülhet, miközben az elhúzódó járvány a globális gazdasági visszaesés súlyosbodásával fenyeget. Erre válaszul több kormány is fontolóra vette a szellemi tulajdonra vonatkozó jogok ideiglenes figyelmen kívül hagyását azért, hogy a lehető legalacsonyabb költségen minél több oltóanyagot állítsanak elő, ez azonban nincs a gyógyszergyártók ínyére.

A BIO azzal érvelt a Washingtonban benyújtott dokumentumokban, hogy

a külföldi kormányok arra irányuló törekvése, hogy egyoldalúan határozzák meg a koronavírus elleni vakcinák árát és termelési ütemét, amerikai munkahelyeket és munkavállalókat veszélyeztet, és a tudományos előrelépéseket is gátolják.

A PhRMA azt kérte a Biden-adminisztrációtól, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel igyekezzen megvédeni a hagyományos szellemi jogokat, ezáltal pedig a vakcinagyártókat.

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök aláír a washingtoni Fehér Házban 2021. március 11-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!