2021.03.23. 14:05
Korrupciós ügybe bukott bele a magyar kormányt támadó luxemburgi politikus
Frank Engel egykori EP-képviselőt, Jean-Claude Juncker volt bizottsági elnök párttársát előzőleg saját pártjának tagjai jelentették fel korrupció és fiktív munkavállalás gyanújával. Frank Engel pár éve még hazánk kapcsán beszélt gyanús korrupciós ügyekről, 2017-ben pedig Niedermüller Péter társaságában vett részt a DK pártalapítványának budapesti rendezvényén – hangzott el az M1 Híradójában.
Strasbourg, 2013. július 2. Az Európai Parlament által közreadott képen Frank Engel, az Európai Néppárt luxemburgi képviselõje felszólal a Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti képviselõ által készített, a jogállamiság magyarországi helyzetérõl szóló jelentésrõl folytatott vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2013. július 2-án. (MTI/EP/Fred Marvaux)
Forrás: MTI / EP
Fotó: Fred Marvaux
Visszakérnék egy részét azoknak a milliárdoknak, amelyeket a strukturális alapból Magyarország vagy Lengyelország kapna. Ezt a kijelentést 2017-ben, az M1-nek adott exkluzív interjúban mondta a luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt elnöke – ismerteti az előzményeket és a részleteket a Híradó.hu.
Frank Engel az elmúlt években a magyar kormány egyik legkeményebb bírálója volt az unióban. Az Európai Néppártban politizáló képviselő többször szorgalmazta, hogy a Fideszt zárják ki a frakcióból, és arról beszélt: szerinte az uniónak nem tetsző kormányzást folytató tagállamokat forrásmegvonással kellene sújtani.
A Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnök párttársaként politizáló luxemburgi volt EP-képviselő tett is a törekvéséért: ő és Judith Sargentini, a Magyarországot elítélő jelentés írója is tagja volt annak az európai uniós küldöttségnek, amely a jogállamiság kérdésében és az uniós kötelezettségszegési eljárások ügyében vizsgálódott.
Frank Engel a jogállamisági kérdésekért felelős uniós LIBE bizottság tagjaként rendszeresen fenyegette Magyarországot.
„A magyar rendszer nagyban függ az uniós támogatásoktól, ha elég erőteljesen fejbe kólintjuk őket, akkor majd azt teszik, amit mi akarunk, ez így megy”
– fogalmazott az Európai Bizottság egyik ülésén.
Frank Engel 2018-ban a magyarországi jogállamiság kérdéséről rendezett európai parlamenti vitanapon is éles kirohanást intézett a magyar miniszterelnöknek címezve.
A politikus akkor egyebek mellett azt rótta fel, hogy a Fidesz szerinte hadjáratot indított Soros György ellen, de bírálta a magyar kormány által képviselt politikai irányvonalat is.
Minden a vallásról, a család helyes felépítéséről, a nemzetről szól az ön országában – sorolta Frank Engel, majd azt fejtegette, hogy – ahogy fogalmazott – elege van a Magyarországon zajló korrupcióból.
„Halálosan unom, hogy évente ötmilliárd eurót küldünk Magyarországnak azért, hogy néhány önhöz közel álló ember gazdagodjon” – mondta akkor Engel.
Frank Engel pártelnök lemond a Keresztényszocialista Néppártban betöltött tisztségéről – egy szűkszavú közleményben ez a hír jelent meg pénteken. A Frank Engel által ez idáig vezetett luxemburgi ellenzéki párt a lemondás okáról nem közölt részleteket. A politikus azonban néhány órával korábban még egy sajtótájékoztatón próbálta tisztázni magát, mert párttársai korrupció és fiktív foglalkoztatás gyanújával feljelentették az ügyészségen.
Az ügyről a luxemburgi székhelyű RTL azt írja:
Frank Engel 2019-ben hét hónapon keresztül kapott jelentős összeget egy a párthoz köthető alapítványon keresztül, a szerződés szerint azért, hogy tagokat toborozzon.
Csakhogy a szervezet valójában pusztán papíron létezett. Frank Engel szerződéséről ráadásul a vád szerint párttársai sem tudtak, akik szerint a politikus pártelnökként nem lett volna jogosult az összesen 40 ezer euróra.
Frank Engel az egyik luxemburgi lapnak elismerte, hogy hozzájutott ehhez az összeghez. Állítása szerint nem sértett semmilyen törvényt, pusztán egy belső politikai leszámolás zajlik ellene.
A megengedő hangvételének még nyoma sem volt akkor, amikor 2017-ben a DK pártalapítványának meghívására Niedermüller Péterrel vett részt kerekasztal-beszélgetésen. Frank Engel akkor épp Soros György egyeteme, a CEU kapcsán vádolta vörös vonalak átlépésével a kormányt.
Beszédének egy részletét Gyurcsány Ferenc is közzétette. A most csalással vádolt Frank Engel üzenete mellé a DK elnöke akkor a kormányra utalva azt is hozzátette: ossza meg, aki felháborítónak tartja a kétarcúságot.
Borítóképünkön Frank Engel még az Európai Parlament képviselőjeként
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten