Ország-világ

2021.03.14. 10:57

Kórházigazgatókkal egyeztetett a miniszterelnök (videó)

Orbán Viktor közösségi oldalán tette közzé a kórházigazgatókkal folytatott megbeszélését.

Forrás: Orbán Viktor / Facebook

A miniszterelnököt online videókonferencián keresztül kapcsolták össze a kórházigazgatókkal.

A kormányfő a megyei és az országos egészségügyi intézmények vezetővel folytatott megbeszélést követően kijelentette: „nehéz napokra és talán nehéz hetekre is számítanunk kell. Megbeszéltük a kórházigazgató asszonyokkal és urakkal, hogy pontosan kinek mit kell tennie a következő napokban és hetekben ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer bírja azt a nyomást, ami az orvosok, a szakápolók, a szakápolónők és a kórházakat működtető szakemberek vállára nehezedik majd.”

Hozzátette: úgy érzi, a kórházigazgatók nem csak felkészültek, hanem elszántak is, és pontosan érzik a saját, személyes és közös felelősségünket egyaránt.

Orbán Viktor mellett a megbeszélésen részt vett Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere is.

„Nehéz hét áll előttünk” – mondta a miniszterelnök.

 

Borítókép: Orbán Viktor / Facebook

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!