élnek a jogukkal

2021.03.11. 14:43

Keresetet nyújtott be a jogállamisági mechanizmussal összefüggésben Magyarország és Lengyelország

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács decemberben erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános, a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott rendelettel összefüggésben – tájékoztatott a luxemburgi székhelyű uniós bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

A mechanizmus alkalmazása esetén első lépésként az Európai Bizottság javasolhatja a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárás megindítását amennyiben megállapítja, hogy egy tagállam jogsértést követ el.

Ezt követően a tagállamokat tömörítő Tanácsnak egy hónap, kivételes esetben három hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többséggel szavazzon a javasolt intézkedésekről. A teljes döntési mechanizmus időtartama 7-9 hónap.

Az új jogszabály nem csak egyedi esetekben, hanem – a szöveg szerint – akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek, és ennek hatása van az uniós források kezelésére. A jogszabály biztosítja, hogy az uniós támogatásokra jogosult vagy azoktól függő végső kedvezményezettek hozzájuthassanak a támogatásokhoz az eljárás ideje alatt vagy annak lezárását követően is. Az Európai Bizottság arra is jogosítványt kapott, hogy az adott tagállamnak járó támogatás soron következő részletének csökkentésével igazítsa ki a tagállamnak járó kifizetéseket.

Orbán Viktor kormányfő és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a felételrendszer decemberi megerősítését követően tartott brüsszeli sajtótájékoztatójukon azt közöltét, élni fognak azzal a jogukkal, hogy a jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet az Európai Unió Bírósága elé viszik annak megállapítására, hogy összefér-e az uniós joggal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!