Ország-világ

2021.03.03. 08:40

Kásler: történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben

A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben; ennek keretében jelentősen emelkednek az orvosi és szakdolgozó bérek, kivezetésre kerül a hálapénz, valamint különválik a magán és az állami ellátás – olvasható az emberi erőforrások miniszterének szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében.

Kásler Miklós kiemelte, az egészségügyben dolgozók, akik már lassan egy esztendeje küzdenek a frontvonalban a koronavírus-fertőzött betegekért, továbbra is példa értékűen helytállnak. Ugyanakkor – teszi hozzá – számukra is csak az emberek nagyarányú átoltottsága hozhat valódi enyhülést a kimerítő szellemi és fizikai terhelésben.

Mint írta, Magyarországon az utóbbi hetekben kedvezően alakuló oltási hajlandósággal együtt kedvezően alakult a beoltottak száma és aránya is.

„Ez rendkívül fontos, hiszen minden egyes beadott oltással életet mentünk, az ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat pedig tehermentesítjük” – írta a miniszter bejegyzésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!