Ország-világ

2021.03.30. 16:18

Kásler Miklós felkeresi az ellátórendszer legmegterheltebb egységeit (videó)

Látogatásának célja, hogy a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés legkritikusabb időszakában közvetlen tapasztalatokat szerezzen.

Az emberi erőforrások minisztere felkeresi az egészségügyi ellátórendszer legmegterheltebb egységeit.

Kásler Miklós a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta: az egészségügyi ellátórendszer legnagyobb megterhelésnek kitett egységeit és a frontvonalban helytálló egészségügyi dolgozókat keresi fel.

Látogatásának célja, hogy a koronavírus-járvánnyal szembeni egészségügyi védekezés legkritikusabb időszakában közvetlen tapasztalatokat szerezzen.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett látogatásának tapasztalatai alapján a miniszter közölte: a dolgozók odaadása „az egy éve tartó folyamatos küzdelem” ellenére változatlan maradt, az oltások beadása pedig rendben folyik.

Az intézetben dolgozók sok gyógyulásról számoltak be neki, egy fiatal férfi például 102 napos lélegeztetés után gyógyult meg.

Megérintette ez a találkozás, hiszen látott „egy ifjút életre kelni” – fogalmazott. Látta régi kollégáit fáradtan és elégedetten, és látta a jól felszerelt intenzív osztályt, amelyet közösen teremtettek meg – fűzte hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!