Járvány

2021.03.01. 15:39

Finnország egészségügyi vészhelyzetet rendelt el

Szükség esetén akár éjszakai kijárási tilalmat is bevezethetnek.

A finn kormány hétfőn egészségügyi vészhelyzetet rendelt el a koronavírussal fertőzöttek számának hirtelen növekedése miatt.

Az intézkedés lehetővé teszi a kormány számára, hogy elrendelje az éttermek, illetve további iskolák bezárását, és korlátozza az egyes régiók közötti utazásokat. Az utazási korlátozásokat azonban csak az ország legsúlyosabban érintett térségeiben vezetik be március 8-tól három hétre.

Az erre vonatkozó indítványt már beterjesztették a parlament elé. Finnország nemrég lezárta határait a koronavírus korábbinál fertőzőbb mutációnak terjedése miatt.

„A kormány szükségesnek ítéli, hogy tovább korlátozzuk az emberek érintkezését” – mondta Sanna Marin miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján. „Mostantól az embereken múlik, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár” – tette hozzá.

Sanna Marin közölte azt is, hogy szükség esetén akár éjszakai kijárási tilalmat is elrendelhetnek.

Az észak-európai országban eddig sikeres volt a járvány elleni küzdelem, Európában itt a harmadik legalacsonyabb a regisztrált fertőzöttek száma Izland és Norvégia után. A kormány márciusban vezetett be járványügyi korlátozásokat, amelyeket később – az esetszámok csökkenését követően – fokozatosan feloldott.

Az utóbbi két hétben azonban több finnországi régióban is növekedett a fertőzöttek száma, elsősorban az országban is kimutatott vírusmutációk nyomán, járványgócokat jelentettek a lappföldi síelőknél, a hajógyárakban és építkezéseken.

Az 5,5 millió lakosú Finnországban eddig 58 064 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 742-en hunytak el a betegség következtében.

Jelenleg 210 pácienst kezelnek kórházakban, az aktív fertőzöttek közül 1282 személy szervezetében a vírus mutációit mutatták ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!