2021.03.12. 15:40
Fidesz: álságos, amit az oltásellenes baloldal művel!
Álságos, amit az oltásellenes baloldal művel – reagálta a Fidesz Barkóczi Balázsnak, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének pénteki közleményére.
A DK szóvivője egyebek mellett azt írta, azt javasolják, hogy a „tragikus teljesítményt” nyújtó kormány fontolja meg, hogy nemzetközi segítséget kér, látva, hogy az orvosok, az ápolók és a lélegeztetőkapacitás leterheltsége már nemigen fokozható.
Erre a Fidesz úgy reagált,
Gyurcsányék a vakcinák kapcsán is csak bizalmatlanságot keltenek és álhíreket gyártanak.
A helyzet az – emelte ki a kormánypárt -, hogy Magyarország az átoltottságot tekintve „éllovas” Európában és a második helyen áll az uniós ranglistán.
A magyar egészségügy pedig felkészült, továbbra is jut minden arra rászorulónak kórházi ellátás és lélegeztetőgép – tették hozzá.
„A járványt akkor győzhetjük le, ha a lehető leggyorsabban a legtöbb ember megkapja a védőoltást. Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy Magyarország minél előbb maga mögött tudhassa a járványt”
– hangsúlyozta a Fidesz.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten