Ország-világ

2021.03.20. 18:02

Fidesz: a Gyurcsány vezette baloldal miatt jutottunk idáig

Baloldali háziorvosok nem hajlandóak oltani, visszaküldik a keleti vakcinákat, kockáztatva ezzel magyar emberek életét – írta közleményében a Fidesz.

„A baloldal a hatalomért még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni” – reagált Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára a nagyobbik kormánypárt. A Fidesz a közleményében úgy fogalmazott: „Nagyon álszent, amit a baloldal művel.

Azt mondják, hogy nem oltásellenesek, pedig kezdettől fogva bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben.”

Hozzátették, hogy a baloldal volt az, ami korábban meg akarta fúrni a vakcinák engedélyeztetését, majd petíciót indított egyes vakcinák betiltásáért.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke megvédte a DK-s budapesti polgármestereket is

Fotó: MTI/Soós Lajos

„A Gyurcsány vezette baloldalnak köszönhető, hogy oda jutottunk, baloldali háziorvosok nem hajlandóak oltani, visszaküldik a vakcinákat, kockáztatva ezzel a magyar emberek életét”

– emelték ki. „Szégyen, hogy a baloldal a hatalom megszerzése érdekében mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban arra játszik, hogy elhúzódjon a járvány, lassabban haladjon az oltás, több legyen a beteg, és több legyen a halott” – tették hozzá.

Az MSZP társelnöke a mai közleményében megvédte Szaniszló Sándor DK-s polgármestert is. Szerinte a baloldali önkormányzatok jobban megszerveznék az oltást, mint a „vízfejű kormány”.

Ismert: a XVIII. kerület vezetője (itt nyert egyéni mandátumot 2018-ban Kunhalmi Ágnes) korábban arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Pestszentlőrincen nem igényelték elegen a kínai vakcinát, ezért visszaküldi őket, és helyettük EU-s engedéllyel rendelkező vakcinát követel a kormánytól. A Gyurcsány-párti polgármester bejegyzése alatt rengetegen adtak hangot felháborodásuknak, aminek hatására Szaniszló először elkezdte átírogatni, majd törölte is a posztját.

Emlékezetes egyébként, hogy

a DK polgármesterei már előre kinyilatkoztatták, hogy az általuk vezetett budapesti kerületekbe nem kérnek a keleti vakcinákból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!