2021.03.30. 11:27
Fél évvel elhalasztják a szerbiai népszámlálást
A koronavírus-járvány ugyanis jelenleg nem teszi lehetővé a lakosság összeírását.
Áprilisról októberre halasztják a 2021-es népszámlálást Szerbiában, a koronavírus-járvány ugyanis jelenleg nem teszi lehetővé a lakosság összeírását. A vonatkozó törvény módosításáról kedden kezdődött vita a belgrádi parlamentben.
A népszámlálás elhalasztását a kormány kezdeményezte a rossz járványmutatók miatt. Szerbiában naponta körülbelül 4-5 ezer ember fertőződik meg koronavírussal.
A törvénymódosítási javaslat szerint a cenzust október 1. és 31. között tartanák, az eredményeket pedig legkésőbb 2023. június 30-ig kell megjelentetni.
A halasztás miatt a tervezett költségek körülbelül tíz százalékkal megnövekednek, főként azért, mert védőfelszerelést kell biztosítani a számlálóbiztosoknak.
Szerbiában legutóbb 2011-ben tartottak népszámlálást, akkor 7,2 millió lakost vettek nyilvántartásba. Várakozások szerint ez a szám mostanra hétmillió alá esett, a szerbiai statisztikai hivatal adatai szerint ugyanis már 2019-ben sem éltek hétmillióan az országban.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg