incidens

2021.03.10. 22:40

Fegyveresek tucatnyi embert meggyilkoltak egy nigériai bányásztelepen

Az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt a fegyveres bandák által elkövetett emberrablások száma a nyugat-afrikai országban.

Ismeretlen fegyveresek legkevesebb tíz embert meggyilkoltak egy nigériai bányásztelepen, körülbelül száz másikat pedig elhurcoltak onnan – értesült a dpa német hírügynökség szerdán.

Az incidens február 26-án történt az északnyugati Zamfara államban, ugyanazon a napon, amikor Jangebe település egyik bentlakásos iskolájából mintegy háromszáz diáklányt elhurcoltak – mondta Attahiru Ahmad, a helyi kormányzat vezetője. Hozzátette, hogy az ankai bányásztelep 70 kilométerre van Jangebétől.

Míg a diáklányok elhurcolása és későbbi szabadon engedése nagy nemzetközi sajtófigyelmet kapott, addig ez az első értesülés a bányászok elrablásáról.

Az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt a fegyveres bandák által elkövetett emberrablások száma a nyugat-afrikai országban.

Muhammadu Buhari nigériai elnök március 2-án repüléstilalmi zónát rendelt el Zamfara államban, betiltotta ott a bányászati tevékenységet, s parancsba adta a katonák és hírszerzők nagyszabású telepítését a térségbe a rend helyreállítása érdekében.

Az államfő nemzetbiztonsági tanácsadója szerint ezekkel az intézkedésekkel próbálnak gátat szabni a banditák tevékenységének.

Nigériában rendszeresek a tömeges emberrablások. Ehhez folyamodnak többek között a térségben tevékeny iszlamista terroristák, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihadistákkal házasodjanak össze vagy öngyilkos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak.

Más esetekben pedig bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.

A zamfarai hatóságok és az állam területén aktív fegyveres csoportok között már egy éve folynak a fegyverletételt célzó tárgyalások.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!