2021.03.04. 22:22
Erős utórengés rázta meg Görögország középső részét
A katasztrófavédelem szerint a legerősebben sújtott térség Tírnavosz és Elasszona települések környéke.
Csütörtökön 5,9-es erősségű utórengés rázta meg Görögország középső részét, az előző napi 6-os erősségűre becsült földmozgás nyomán – közölte az athéni földtani intézet
„Erős utórengés volt. Az embereknek a szabadban kell maradniuk” – mondta egy szeizmológus az ERT közszolgálati televíziónak nyilatkozva. A földmozgást Görögország-szerte érezni lehetett.
Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint a földrengés epicentruma 17 kilométerre nyugatra volt Tírnavosz településtől, amelynek térségében volt a szerdai földrengés központja is.
A katasztrófavédelem szerint a legerősebben sújtott térség Tírnavosz és Elasszona települések környéke. A görög hadsereg elővigyázatosságból több száz sátrat húzott fel és ivóvízzel és élelemmel látta el a térségben lakókat. A Kathimeriní című görög napilapnak nyilatkozó egyik szakember szerint ugyanis az elkövetkező napokban és hetekben további utórengésekre lehet számítani.
A régióban óvintézkedésként több helyen is zárva maradtak az iskolák csütörtökön. Az infrastruktúráért felelős minisztérium szerint a szerdai földrengést követően megkezdődött az épületeken keletkezett károk felmérése. Értesülések szerint Damaszi nevű település egyik iskoláját teljesen újra kell építeni, míg másik kettő komoly károkat szenvedett.
A regionális kormányzó szerint mintegy száz épületben keletkezett komoly kár, néhány régi ház pedig összeomlott. Sérültek nem voltak.
Szerdán 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Görögország középső részét. A földmozgás fészke a földtani intézetek szerint tíz kilóméteres mélységben volt 20 kilóméterre délre Elasszona településtől.