Több utórengés is követte

2021.03.04. 20:12

Erős földrengés rázta meg Új-Zéland partjait, szökőárriadót rendeltek el

Két nagy erejű földrengést észleltek helyi idő szerint pénteken Új-Zéland térségében.

Az első, erős, 7,3-as magnitúdójú földrengést Új-Zéland Északi-szigetétől keletre kora reggel észlelték, de az akkor elrendelt szökőárriadót időközben már lefújták. A második földmozgás mindössze órákkal követte az elsőt az Új-Zélandtól nagyjából ezer kilométerre északkeletre található, jórészt lakatlan Kermadec-szigetek térségében.

A Csendes-óceáni Szökőár Előrejelző Központ (PTWC) korábban Új-Zéland Északi-szigetétől keletre egy 7,3-as erősségű földrengést jelentett, amelyet helyszíni beszámolók szerint az egész régóban érezni lehetett, így a nagyobb új-zélandi városokban, Aucklandben, Wellingtonban és Christchurchben is.

Az amerikai földtani intézet (USGS) is eredetileg 7,3-asra tette a földrengés erejét, de később ezt 6,9-esre helyesbítette. Az UDGS szerint a rengés fészke tíz kilométeres mélységben volt.

Az új-zélandi GeoNet tudományos ügynökség ugyanakkor 7,2-es erősségű földmozgásról számolt be, amelynek fészke 94 kilométeres mélységben volt Gisborne kerület partvidékétől alig száz kilóméterre. Több kisebb utórengésről is voltak értesülések.

„Remélem mindenki jól van, különösen azok, akik a földrengés teljes erejét érezhették a keleti partvidéken” – írta Jacinda Ardern miniszterelnök Instagram-mikroblogján.

A PTWC korábban közölte, hogy szökőárra lehet számítani a rengés epicentruma körüli 300 kilométeres térségben. „Mindenki, aki partközelben érezte a hosszú, illetve erős földmozgást, haladéktalanul menjen a legközelebbi magaslatra, vagy keressen menedéket a lehető legtávolabb a sziget belsejében” – írta akkor Twitter-oldalán az új-zélandi katasztrófavédelmi hivatal. Néhány órával később a hatóság visszavonta a figyelmeztetést.

Egy másik erős földrengés mindössze órákkal követte az elsőt.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint 7,2-es, az USGS szerint viszont 7,5-ös erősségű földmozgás fészke tíz kilométeres mélységben volt az Új-Zélandhoz tartozó Kermadec-szigetek térségében. Az USGS szökőár veszélyére figyelmeztetett.

Sérültekről és esetleges károkról nincsenek értesülések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!