6,2-es

2021.03.03. 13:36

Erős földrengés rázta meg Görögország középső részét

Szerdán 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Görögország középső részét – közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC), egyelőre nincsenek értesülések károkról vagy sérültekről.

Az EMSC nem sokkal korábban 6,9-esre, illetve 5,9-esre tette a földrengés erejét.

Az amerikai földtani intézet (USGS) és a német földtani intézet (GFZ) ugyanakkor 6,3-as erősségű földmozgásról számolt be, amelyet húsz perccel később egy 5,1-es erősségű utórengés követett.

A földmozgás fészke a földtani intézetek szerint tíz kilométeres mélységben volt 20 kilométerre délre Elasszona településtől.

A görög tűzoltóság egyik szóvivője szerint eddig nem kaptak jelentéseket károkról, vagy esetleges sérültekről.

Beszámolók szerint Larissza városában az utcára menekültek a rémült emberek.

Vaszilisz Karathanaszisz szeizmológus a görög közszolgálati televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a rengést Görögország-szerte lehetett érezni. Hírügynökségi jelentések szerint Albániában, Észak-Macedóniában, Koszovóban és Montenegróban is érezték a földmozgást.

Görögországot egy sor, 5-ösnél gyengébb erősségű földrengés rázta meg februárban.

2017 júniusában egy 6,1-es erősségű földrengés súlyos pusztítást végzett Leszboszon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!