2021.03.23. 18:00
Engedélyezi a beoltottak beutazását Görögország
Görögország engedélyezi az európai uniós tagállamok és Izrael állampolgárainak, hogy beutazzanak területére, ha már megkapták a koronavírus elleni oltást – közölte a turizmusért felelős minisztérium szóvivője kedden.
A szóvivő hozzátette: az erről rendelkező kormányzati határozatot a nap folyamán nyilvánosságra hozzák.
A határozat szerint az oltási igazolvány birtokában nincs szükség karanténra és negatív koronavírus-tesztre sem.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor lépnek életbe az intézkedések.
A görög kormány az év eleje óta sürgeti egy európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, hogy új életet lehelhessen a haldokló turizmusba, amely korábban a görög gazdaság ötödét tette ki.
Megfigyelők szerint az egyoldalú döntés célja az, hogy fokozza a nyomást az Európai Unión. A tétlenséget megelégelve Lengyelország, Románia és Észtország is a göröghöz hasonló lépésre szánta el magát.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg