2021.03.19. 21:26
Elutasította a védelem indítványát a George Floyd-ügy bírája
Elutasította Peter A. Cahill, a George Floyd-ügy bírája pénteken a védelem hétfői indítványát, amelyben Eric Nelson, az afroamerikai Floyd halálának okozásával megvádolt korábbi rendőr ügyvédje azt kérte, hogy halasszák el a Minneapolisban zajló tárgyalás időpontját és változtassák meg a helyszínét.
Nelson akkor azzal indokolta kérését: „komolyan aggódik” amiatt, hogy a múlt héten bejelentett 27 millió dolláros (több mint 8 milliárd forintos) kártérítési megállapodás, amelyet Minneapolis városa kötött George Floyd családjával, befolyásolja az esküdtszéket.
Cahill pénteken azzal indokolta döntését, hogy a nagy horderejű ügy körüli nyilvánosság nem szűnik meg attól, ha a tárgyalást áthelyezik, vagy elhalasztják. „Nem hiszem, hogy lenne olyan hely Minnesota államban, ahol ezt az ügyet ne kísérné rendkívüli nyilvánosság” – momdta.
Nelson azt is kérte a bírótól, hogy mutassák be az esküdtszéknek azt a felvételt, amely George Floyd 2019. május 6-i rendőrségi letartóztatását tartalmazza. Ekkor Floydot szintén megbilincselték, majd bevitték a rendőrségre, ahol elmondta a tiszteknek, hogy fájdalomcsillapítókat szedett és nyolc erős vényköteles altatót vett be.
A védelem szerint a képsorok bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy Floyd a gyógyszerek miatt hasonlóan reagált, mint az egy évvel későbbi végzetes esetnél. Nelson korábban többször elmondta, hogy véleménye szerint egészségügyi problémái és a letartóztatásakor a szervezetében talált kábítószerek okozták Floyd halálát, nem pedig az, hogy ügyfele – Derek Sovin – a nyakán térdelt. A bíró pénteken hozzájárult, hogy bemutassanak bizonyos részleteket a felvételekből.
Csütörtökön kiválasztott a bíróság három újabb embert az esküdtszék tagjai közé, így már tizenketten vannak. Ez azt jelenti, hogy már csak a két póttagot kell kijelölniük.
Derek Chauvin, a George Floyd halálának okozásával vádolt korábbi rendőr pere múlt hétfőn kezdődött az Egyesült Államokban. Chauvint gondatlanságból, illetve hirtelen felindulásból elkövetett emberöléssel és gyilkossággal is vádolják. Ha bűnösnek találják, akár 40 év szabadságvesztésre is számíthat Minnesota államban.
Tavaly május 25-én a minnesotai Minneapolisban a rendőrök elő akarták állítani a 46 éves George Floydot, miután bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során Floyd nem akart eleget tenni a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Chauvin ezt követően a földön fekvő Floyd nyakán térdelt nyolc percen keresztül.
A férfi nem sokkal később meghalt. A rendőrök testkamera-felvételeiből kiderült: Floyd már az intézkedés előtt rosszul volt. A halottkémi jelentés szerint halálát az okozta, hogy a nyakán térdeltek, de szívbeteg és koronavírus-fertőzött is volt. Ezenkívül kábítószereket – a többi között metamfetamint – találtak a szervezetében.
A tavalyi incidens tüntetések sorozatát váltotta ki az Egyesült Államokban és a világ számos országában a rendőri erőszakkal, valamint a fajgyűlölettel szemben.
A négy intézkedő rendőrt elbocsátották, Chauvin három kollégája ellen bűnpártolás miatt emeltek vádat. Esetükben elkülönítve folytatják le a pert, amely augusztus 23-án kezdődik.