2021.03.08. 05:58
Mától életbe léptek a szigorított védelmi intézkedések
A kormány döntése értelmében hétfőn életbe léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések, amelyeket a koronavírus-járvány harmadik hullámában a fertőzésszámok csökkentése érdekében hozott meg a kabinet. A nőnapra tekintettel a virágboltok hétfőn még nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) múlt pénteki közlése szerint a kormány abban a reményben döntött a két hét szigorításról, hogy húsvétkor újra lehessen indítani az életet.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az üzleteket be kell zárni.
Kivételt jelentenek ez alól az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
Fontos, hogy a kivételt képező üzleteknek továbbra is mindennap be kell zárniuk 19 órakor. Bezárnak az edzőtermek, emellett a kaszinók, kártyatermek és játéktermek látogatása is tilos lesz – írja a Magyar Nemzet.
Emellett minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi, szociális, pénzügyi, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.
Az olyan elengedhetetlen szolgáltatók, mint az állatorvosok, mosodák, közétkeztetők, ügyvédek, biztonsági és biztosítási szolgáltatók, járműkölcsönzők, épületüzemeltetők is ebbe a körbe tartoznak. Nyitva tarthatnak az autó- és gépszerelők, a háztartásigép-szervizek, az informatikai eszközök javítását végző vállalkozások.
A bankok és a posták fogadhatnak ügyfeleket, de
mától szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatóknál.
Március 22-ig online, telefonon vagy e-mailben várja a megkereséseket a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, az Elmű–ÉMÁSZ energiacég, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., az E.on Hungária-csoport és a Fővárosi Vízművek is. Az MVM-csoport április 7-ig önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal a lakossági ügyfélkörben az otthoni munkavégzés és tanulás megkönnyítése érdekében.
A kormányablakok nyitva tartását ugyan nem befolyásolják a ma életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, és lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési lehetőségeket. A Miniszterelnökség ezzel kapcsolatban közölte, hogy a társadalmi kontaktusok számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbította a lejáró okmányok érvényességét, így a november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig használhatók maradnak Magyarország területén. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le.
Az ideiglenes védelmi intézkedések betartását a rendőrség a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi. Ha a rendőrség kötelezettség megszegéséről szerez tudomást,
százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki,
a helyszínt pedig legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra bezárathatja. A hatóság a jogkövetkezményeket együtt is alkalmazhatja, ráadásul azok ugyanazon napon több egymást követő ellenőrzés alkalmával is kiszabhatók.
Az óvodák és az általános iskolák április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg.
(Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet.)
Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be. A középiskolákban és a felsőoktatásban továbbra is marad a digitális oktatás.
Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között.
Ez alól csak az igazolt munkavégzéssel lehet mentesülni.
A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
A másik embertől lehetőség szerint legalább másfél méter védőtávolságot kell tartani.
A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javasolnak. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság.
Megengedettek az igazolt sportolók edzései, de a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.
Szigorítják továbbá a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák.
A bértámogatást és az adókedvezményeket kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten