2021.03.01. 14:43
Dömötör Csaba: miért feküdtek le Gyurcsánynak?
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kormányzati intézkedésekkel válaszolt a jobbikos Z. Kárpát Dániel felszólalására az Országgyűlés plenáris ülésén.
„Kétkulacsos politikát folytat a kormány, Rétvári államtitkár pedig halálkampányt folytat” – kezdte meg felszólalását Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője A kormány megint a német autógyártókat választja a magyar kisvállalkozások helyett? címmel, mire Jakab István házelnök arra kérte őt, hogy az általa választott témára koncentráljon – írja a Magyar Nemzet.
A jobbikos képviselő azt állította, hogy a kormány azzal házal, hogy négymillió forint helyett kilencmillió forinttal támogatja a munkahelyeket, viszont a támogatások a multik kezében landolnak.
„Mit mondanak azoknak a magyar vállalkozóknak, akiknek csupán hitelt ajánl fel a kormány?”
– hangoztatta a politikus, majd hozzátette, hogy marad forrás a kaszinók támogatására, amelynek összege magyarok ezreit tudta volna megmenteni. „Bolsevik típusú véleménybuborékba burkolóznak, miközben a józan többség kacag önökön” – zárta felszólalását a jobbikos képviselő.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára válaszában felsorolta a kormány intézkedéseit: kétszer annyi forrásból részesültek a magyar vállalkozók, mint a nagyvállalatok, és bértámogatásban részesültek a vendéglátósok és a szabadidőközpontok is, amelyeknek a többsége kis- és középvállalkozás (kkv), a hitelmoratórium 15 hónapig védi ezeket a magyar vállalkozásokat, a lakásfelújítási támogatások pedig magyar vállalkozásoknak ad majd munkát.
„Ha ilyen problémákat feszegetnek, akkor miért feküdtek le Gyurcsánynak?”
– kérdezte az államtitkár, majd hozzátette:
„Bolsevikoznak, miközben a paktumot önök írták alá a posztkommunistákkal. Ne vicceljünk már!”
Az államtitkár felidézte a két Jobbik-közeli újságíró, Havas Henrik és Pörzse Sándor mondatait, akik szerint „a magyarok buták, zsellérek, parasztok”.
„Nemrég önök a fiatalokat funkcionális analfabétáknak, majd a nyugdíjasokat remegő kezűeknek nevezték, a főnökük pedig „csak” k betűs országnak nevezte hazánkat” – tette hozzá Dömötör Csaba.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten