2021.03.03. 18:56
Deák Dániel: nem ehhez a Néppárthoz csatlakozott a Fidesz
Folyamatosan támadják a Fideszt, mert fellépett az Európai Unió bevándorláspárti politikájával szemben.
Ez a néppárt már nem az a néppárt, amihez a Fidesz 2000-ben csatlakozott. A már hat éve tartó támadássorozat jól tükrözi, hogy az egykor konzervatív és kereszténydemokrata értékeket valló pártcsalád hangos kisebbsége miként vált mára a liberális elitnek megfelelni akaró és az egyre inkább baloldali értékeket valló pártok gyűjtőhelyévé – idézi a Magyar Nemzet Deák Dániel, s XXI. Század Intézet vezető elemzőjének gyorsjelentését arról, hogy a Fidesz kilép a néppártól.
Hét pontban foglalta össze Deák Dániel annak okait, hogy a Fidesz elhagyja a néppártot. A XXI. Század Intézet vezető elemzőjének a Facebookon közzétett gyorselemzése szerint ezek:
1. Amióta a 2015-ös migrációs válságot követően a Fidesz fellépett az Európai Unió bevándorláspárti politikájával szemben, az Európai Néppárt (EPP) liberális tagjai megállás nélkül támadják a magyar kormánypártot.
2. Ez a néppárt már nem az a néppárt, amihez a Fidesz 2000-ben csatlakozott. A már hat éve tartó támadássorozat jól tükrözi, hogy az egykor konzervatív és kereszténydemokrata értékeket valló pártcsalád hangos kisebbsége miként vált mára a liberális elitnek megfelelni akaró és az egyre inkább baloldali értékeket valló pártok gyűjtőhelyévé.
3. A néppárt több nyugat-európai tagja is már régóta baloldali értékeket képvisel a konzervatív normák helyett, illetve olyan „progresszív”, zömmel liberális politikai célokat fogalmaz meg, mint a multikulturális társadalom megteremtése, a melegjogok bővítése vagy a migráció teljes legalizálása és a bevándorlók tömeges integrálása.
4. Ugyan közben az EU bevándorláspárti politikája hivatalosan is megbukott, a folyamatosan balra tolódó EPP liberális, többnyire jelentéktelen törpepártjai továbbra is kritizálták a magyar kormányzat döntései miatt a Fideszt, évről évre újabb támadást indítottak a Fidesz ellen.
5. Teszik mindezt akkor is, amikor széthúzás helyett összefogásra lenne szükség Európában. A koronavírus-járvány okozta társadalmi és gazdasági problémák leküzdésének idején egymás segítése és támogatása helyett ezek a formációk most is az Európai Néppárt frakciójának létszámának csökkentésére törekednek.
6. Mindez jól mutatja, hogy az egyre inkább balra tolódó Európai Néppárt frakciójában helyet foglaló liberális formációk a saját érdekeik érvényesítésére igyekeznek felhasználni a koronavírus-járvány okozta válságot. Azt akarják, hogy végérvényesen liberális irányba tolódjon a néppárt.
7. A mostani kilépés tovább csökkenti a már így is mélyrepülésben lévő néppárt erejét az Európai Parlamenten belül, hiszen azon túl, hogy a Fidesz szavazataira innentől nem számíthatnak, az egyértelmű balratolódás még inkább csökkenti a már most is gyengélkedő néppárti tagpártok népszerűségét.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten